Mekkora üzlet lesz a Nick-udvar?
2007. november 06. kedd 08:19

Évek óta téma az egykor szebb napokat látott, ám ma rendkívül elhanyagolt állapotban lévő Nick-udvar megújítása. A koszos sikátort a tulajdonos Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. újítaná meg oly módon, hogy az emeleti ingatlanokat eladná, vagy irodákat költöztetne az egykori lakásokba. A tervek szerint a földszinti helyiségekben kialakított bérleményeket megtartja a társaság, ezek kiadásából évi hatvanmilliós bevételre számít.
A Király utca és a Széchenyi tér sarkán lévő tömb rekonstrukciójának már többször nekiálltak, ám azon kívül, hogy a bérlők a földszinti üzleteket kicsinosították, semmi nem történt a nagy értékű ingatlan-együttessel.
A tulajdonos PVV az épületegyüttes felújítását most egy nyilvánosan meghirdetett hasznosítási pályázat keretében kívánja megvalósítani. Varga Péter vezérigazgató szerint - bár a tervek elkészítésére érdekes módon két hete sincs a leendő partnernek - rövidesen megkezdődhet a tömb rehabilitációja. Az L-alakú tömb felújítása egy kompromisszumokkal létrejövő közös tulajdonlás fejében valósulhat meg: a beruházó rekonstruálná az épületek emeleti részeit és a passzázst, s cserébe rendelkezhetne bizonyos tulajdonhányaddal.
Varga Péter szerint a tulajdonhányad mértékéről majd a hasznosítási pályázat után dönthetnek, ám a társaság a földszinti bérleményektől nem szívesen válna meg. A 800 millió forintos összértékre becsült emeleti helyiségekben irodák, vagy akár lakások is létesülhetnek. „A cél mindenképpen az, hogy újra a város egyik gyöngyszemévé válhasson - legkésőbb 2009 végéig - a Nick-udvar" - tette hozzá.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...