Megszűnt az étkeztetés a klinikákon
2008. december 26. péntek 19:03

Az universitas alkalmazottaival kötött kollektív szerződés szerint a felsőoktatási intézménynek biztosítania kell a közétkeztetést az intézetekben. Mindezt egészen idén decemberig teljesíteni is tudta a pécsi egyetem, de ekkor lejárt a vállalkozóval kötött kontraktus, s ő a továbbiakban, a korábbi áron nem vállalta a feladat ellátását.
Mindez persze piaci alapon működött, azaz a dolgozóknak nem jelentett semmiféle kedvezményt, mégis megkönnyítette az orvosok, ápolók munkáját, hogy helyben ebédelhettek.
Illés József, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének pécsi képviselője érdeklődésünkre csak annyit mondott, jelenleg is tárgyalnak az egyetem vezetésével a megoldásról, s úgy véli, hogy január végén újra elérhető lesz az étkeztetés a klinikákon.
A PTE rektora, Gábriel Róbert azt mondja, az általuk megszabott feltételek mellett a cégek nem vállalták, hogy kiszállítják az ételt a klinikákra - a szakszervezet által meghatározott összegért, azaz napi ötszáz forintért -, de problémát jelentett az is, hogy egyes gyógyító intézményekben csak néhányan igényelték az ellátást. Hozzáfűzte, jelenleg egy köztes megoldáson dolgoznak: e szerint az alkalmazottak ezentúl maguk választhatnák ki, mely vállalkozótól rendelik meg a napi menüt.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...