Megmaradt a védett madarak kedvelt fészkelőhelye

2019. szeptember 08. vasárnap 09:10

Megmaradt a védett madarak kedvelt fészkelőhelye

Az M60 autópálya építésének befejezése után Pécstől délre a harkányi út mellett maradt egy homokdepónia. A halom keleti oldalán a gépekkel végzett munkák következtében függőleges falszakasz alakult ki, amelyet a következő költési időszakban partifecskék foglaltak el. Három egymást követő évben nevelték ott fiókáikat, majd a magára hagyott homokkupacot benőtte a növényzet.


2019 elején a városban folyó csatorna-felújítási munkákhoz ismét elkezdték hordani onnan a homokot, a korábbi helyen kialakult egy friss falfelület. Az áprilisban visszaérkező partifecskék nyomban el is foglalták, és költőüregeket ástak bele. A munkagéppel ott dolgozók a fészkeket nem bántották, de a fal aljából termelték az anyagot, így annak megszűnt állékonysága, és leomlott.  

 

A munkát végzőkkel a természetvédelmi hatóság és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egyeztettek, és a védett madarak fészektelepének megőrzése, valamint a költés sikerének biztosítása érdekében kérték, hogy a halom másik oldaláról szállítsák el az anyagot.

A félreértések elkerülése végett táblákkal és szalagozással jelezték a lezárt terület határait. A tulajdonosok együttműködésének köszönhetően körülbelül 120 pár partifecske és 2 pár fokozottan védett gyurgyalag nevelte fel sikeresen utódait.

A 2019. szeptember 5-én tett közös terepbejárás alkalmával még láttunk néhány fecskét és táplálékot hordó gyurgyalagot a fal közelében, de reményeink szerint ezek a késői költésekből származó fiókák is hamarosan elindulnak őszi vándorútjukra.

Az eset érdekes tanulsága volt, mennyire alkalmazkodók ezek a madárfajok. Egyrészt a költésre évek óta alkalmatlan homokfalat visszaérkezésük után azonnal felfedezték.

Másrészt a fal leomlása után kialakult ismét üres falszakaszon két napon belül ugyanannyi fészeküreget készítettek, mint az omlás előtt.

 

Forrás: DDNP - Fotó: Laczik Dénes