Megkezdődött a szászvári várkastély felújítása
2015. május 20. szerda 17:23
Megkezdődtek a szászvári várkastély középkori műemlék együttesének mintegy félmilliárd forintos felújítási munkálatai - közölte az MTI-vel a beruházó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
Az intézmény és az Európai Unió támogatásával megvalósuló, mintegy 500 millió forintos rekonstrukció során nemcsak a várkastély főépületének felújítására helyezik a hangsúlyt, hanem az épület történetének bemutatáshoz szükséges látogatóterek kialakítására is.
Ennek célja a várkastély különleges építészeti történeti értékének bemutatása, valamint az épület turisztikai vonzerejének növelése - térnek ki rá a közleményben.
A tervezett helyreállítást követően több kiállítóteret is kialakítanak a kastély termeiben. A tárlatokon az érdeklődők megismerkedhetnek a várkastély változatos történetével, a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, illetve a középkori pécsi püspökség történeti és művészeti világával.
A felújított műemlék együttes várhatóan a jövő év első felétől lesz látogatható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

