Megerősítve hitben, bizalomban: ilyen volt az idei máriagyűdi zarándoklat
2018. május 13. vasárnap 16:54
Több ezren tették meg idén is a Pécsről Máriagyűdre vezető mintegy huszonöt kilométeres utat. A Pécsi Egyházmegye hagyományos, szombaton tartott zarándoklatán mások mellett pedagógusok és diákok, illetve a különböző településekről érkezett hívek, plébánosok vettek részt, alkalmat keresve és találva az elcsendesedésre, a bizalom, a hit megerősítésére.
Az egykori pécsi bevásárlóközpont, a FEMA parkolójából indult az idei zarándoklat szombaton reggel fél nyolckor. Érkezéskor mindenkinek imafüzetet osztottak ki, amiben azok az énekek voltak feltüntetve, melyeket a zarándoklat során énekeltek.
Udvardy György megyéspüspök indulás előtt köszöntötte a részvevőket, majd a sor élére állt, s már indult is a menet.
A hívek biztonságára végig rendőrök ügyeltek, és mentősök is kísérték a több ezer zarándokot.
Természetesen annak, aki menet közben elfáradt, nem volt kötelező végigcsinálnia az utat, a szervezők róluk is gondoskodtak, mikrobuszokkal fuvarozták őket Máriagyűdre.
Ezért van
- A gyaloglás közben énekeltük a megadott imákat, rózsafüzér imádság volt, vagy csendes elmélkedés. A sorban voltak olyan diákok, akik hordozható hangfalat cipeltek a hátukon és azon keresztül tudtuk, hogy éppen melyik ének jön - mesélte lapunknak Hárich Benita, óvónő, a menet egyik résztvevője.
Az első pihenő Szalántán volt, ahol lehetőség volt a mosdó használatára és friss vizet is osztogattak a résztvevőknek. A második megálló a siklósi Tenkes csárda volt, ahol üdítőkkel várták az érkező zarándokokat.
A máriagyűdi templomot délután két óra körül érték el a menetben részt vevők.
Udvardy György 15 órakor mutatott be szentmisét, amelyen részt vett Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök, illetve a Pécsi Egyházmegye papjai is.
A teljesen megtelt kegytemplomban Udvardy György háláját fejezte ki Mayer Mihálynak, amiért tíz évvel ezelőtt elindította ismét a máriagyűdi zarándoklatot, amit annak idején elődeink is hagyományként évente megtettek.
Az esemény után mindenkit buszokkal szállítottak haza. Idén tökéletes időpontot találtak a szervezők a zarándoklatra, hiszen gyönyörű, meleg időben tehették meg hívek a hosszú távot, s szerencsére az eső is elkerülte őket.
D. Zs. - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...