Már le is zárult a vizsgálat: nem hibáztak a kislányt megbüntető ellenőrök
2018. május 09. szerda 14:47

Huszonnégy órán belül lezárult az a belső vizsgálat a városüzemeltetési társaságnál, amelyet Páva Zsolt, Pécs polgármestere rendelt el kedden azért, amiért sajtóhírek szerint buszellenőrök kétszer is megbüntettek egy 13 éves kislányt.
Az egyik pécsi hírportálon megjelent hír szerint a kislány elveszítette a diákigazolványát, ezért megbüntették az egyik pécsi buszon az ellenőrök. Az igazolvány pótlását a hír szerint ezt követően elindította, s erről dokumentummal is rendelkezett már, amikor egy következő utazás ideje alatt az ellenőrök mégis újra megbüntették az igazolvány hiányára hivatkozva.
Páva Zsolt a hír kapcsán azért rendelt el vizsgálatot, mert szerette volna, ha pontosan és hitelt érdemlően választ kapna mindenki arra, mi történt.
A polgármester által kezdeményezett belső vizsgálat azt állapította meg, hogy az ellenőrök a jogszabályok szerint, sőt megengedően jártak el mind április 27-én az első esetkor, mind május 4-én, a második ellenőrzéskor - a protokollal szemben egyik esetben sem vonták be a kislány kitöltetlen bérletszelvényét, hanem felszólították a tanulói jogviszony igazolására.
A vizsgálat megállapította azt is, hogy a kislány édesanyja az első estet követően május 2-án személyesen jelentkezett a társaság ügyfélszolgálati irodáján, s ott az utazáshoz a diákigazolvány hiányában szükséges okiratokkal kapcsolatos tájékoztatást megkapta.
Ezt követően pedig a második eset után május 7-én ismét felkereste az ügyfélszolgálati irodát, rendezte az ügyet is, s panasz megtétele nélkül távozott.
A vizsgálat alapján nyert információk, dokumentumok és a munkatársak egybehangzó elmondása alapján azt állapította meg tehát a jelentés, hogy az ellenőrök mind a jogszabályokat, mind a társaság üzletszabályzatát betartották, jóhiszeműen jártak el.
Páva Zsolt polgármester úgy véli, a részletes vizsgálatnak és a történteknek vannak tanulságai. A legfontosabb talán, hogy amennyiben az utasok és az ellenőrök is a legnagyobb emberségességgel és tisztességgel járnak el egymás iránt, senkit nem ér sérelem, kellemetlenség.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécs önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...