Már csak emlék? Decemberig el kell takarítaniuk a FEMA maradványait a tulajdonosoknak
2016. augusztus 30. kedd 16:57

Jogerős határozatában kötelezte a kormányhivatal a FEMA tulajdonosait az épület elbontására. Az egykori bevásárló-központ eltüntetésére adott határidő december 9-én jár le.
A Kertvárosban 1991-ben átadott üzletközpont az első ilyennek számított Pécsett, s vásárlók tízezreit vonzotta. Később, amikor már több hasonló áruház is nyílt, veszített népszerűségéből, majd egy tűzeset is rontott presztízsén, olyannyira, hogy a több mint egy évtizede a vevők után a kereskedők is elhagyták.
2013-ban aztán egy rejtélyes, máig tisztázatlan újabb tűzeset során a tetőszerkezet megsemmisült, s már semmire sem volt alkalmas az épület.
A többségi tulajdonos német cég a magyar kisebbségi tulajdonosokkal nem jutott dűlőre a hogyan tovább illetően, előbbiek bontottak volna, sőt, el is kezdték a munkálatokat, utóbbiak viszont leállíttatták azokat.
Aztán évekig nem történt semmi, s a romok azóta is ott éktelenkednek.
Most azonban, úgy tűnik, lépéskényszerbe kerülnek a tulajdonosok.
Bírságolhatnak is
A kormányhivatalnál érdeklődésünkre elmondták, az építésügyi hatóság tavaly márciusban kötelezte a társasház tulajdonosi közösségét az instabil betonrészek, falszerkezetek, acéltartók és oszlopok eltávolítására.
Ez meg is történt az előírt határidőre. Az építésfelügyeleti hatóság idén viszont újabb, úgynevezett jókarbantartási eljárást folytatott le. Ennek eredményeképp pedig a teljes bontás elvégzésére kötelezték a tulajokat.
A már jogerőre emelkedett határozat értelmében december 9. a befejezés határideje.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...