Magyar Posta: márciusban is időben kifizetik a nyugdíjakat
2019. március 06. szerda 10:03

Sem a nyugdíjkézbesítést, sem más postai feladatot nem akadályoz a miniszterelnöki levelek kézbesítése - írta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A cég ezt arra reagálva közölte, hogy Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője sajtótájékoztatóján arról beszélt, a kormányfői levelek kiküldésével a kabinet "gyakorlatilag veszélyezteti a posta működőképességét", például azt is veszélybe sodorja, hogy időben kivigyék a nyugdíjakat.
A Magyar Posta közleményében kiemelte: márciusban is a megszokott rendben és időben teljesítik a nyugdíjkifizetéseket. A levelek kézbesítése - írták - jelenleg is zavartalan, a március második felében várható nyugdíjkézbesítéseket semmi sem akadályozza. Az érintett ügyfeleknek márciusban is, az előre meghatározottak szerint, a nyugdíjnaptárakban szereplő napokon kézbesítik a nyugdíjakat.
A miniszterelnöki levelek kiküldéséről azt írták: a Magyar Posta felelősséggel vállalta ezt a megbízást. A leveleket a postások ütemezetten kézbesítik február 26-ától kezdődően országszerte.
A közleményben a zrt. arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy "ne gyártsanak álhíreket, ne használják fel a Magyar Postát politikai kampánycélokra".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

