Magukat civilnek beállítva térnének vissza az MSZP-sek, a DK-sok Pécsett
2019. szeptember 05. csütörtök 12:42

Miközben a magát civilnek beállító, ám jobbára baloldali politikusokból álló Mindenki Pécsért pártos egyesület a hivatalos bemutatkozásában kerüli a jelöltek párthovatartozását, addig a Demokratikus Koalíció kifejezetten büszke jelöltjeire, írta a PécsMa.hu
Fogarasi Gábor jelenleg is a Jobbik városházi képviselője, ennek ellenére a Gyurcsány Ferenc jelenlegi és volt pártjaival szövetkező politikus a párthovatartozását - vagyis azt, hogy jobbikos - nem említi a bemutatkozásában.
A lap szerint ugyanígy tesz Sík László Lajos, aki hiába volt MSZP-s városházi képviselő, ma már ezt a jelölti bemutatkozásában nem ismeri be, helyette csupán annyit említ, hogy „önkormányzati" képviselő.
Ő egyébként alig két éve a mostanában Teneriféről parlamentbe bejáró Tóbiás Józseftől, az MSZP akkori elnökétől vette át a Baloldalért-díjat.
Nyőgéri Lajos - szintén hallgat MSZP-s múltjáról - a szocialista párt frakcióvezetője is volt abban az időszakban, amikor több mint 3 milliárd jutalmat osztott szét a baloldali városvezetés, miközben közel 50 milliárdos adósságot halmoztak fel.
Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártja, a Demokratikus Koalíció azonban büszke jelöltjeire, így a saját Facebook-oldalukon hirdeti aspiránsait, de hiába nem szerepeltetik jelöltjeik a pártjukat a Mindenki Pécsért pártegyesület politikai listáján, mégis a DK értékeivel azonosíthatóak, olvasható a lapban.
Képünkön:Nyőgéri Lajos frakcióvezető, Gulyás Emil városházi képviselő, Sík László Lajos, az MSZP egykori képviselője, most ismét jelöltje ölelkezik a „nagyon civil" polgármesterjelölttel.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jövő héttől drágábban buszozhatunk...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Több száz programmal várják a...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Durva zivatarok csaphatnak le...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...