Lopott teherautóval ment lopni egy véméndi férfi, pechjére kifogyott a benzin
2021. október 20. szerda 11:38

A nyomozók őrizetbe vették a véméndi tolvajt, és kezdeményezték letartóztatását.
A mohácsi nyomozók kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves véméndi férfit. A gyanú szerint a férfi előző nap este ellopott egy, az utcán parkoló teherautót, amelyben benne hagyták az indítókulcsot.
Pár óra múlva, az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál pechére kifogyott az üzemanyag az elkötött járműből, így a rendőrök hamar a nyomára akadtak.
Az intézkedés során az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel vezetési jogosultsága szünetel egy korábbi ittas járművezetés miatt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pedig ismét pozitív jelzést adott.
Az egyenruhások a teherautót, a platóján szállított szerszámgépeket, valamint két laptopot is lefoglaltak. A férfit előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásán beismerte tettét.
A nyomozóknak azt is elmondta, hogy miután ellopta a gépkocsit, egy szekszárdi telephelyre ment, a platón talált szerszámgépeket és a laptopokat ugyanis onnan tulajdonította el. A nyomozók a lefoglalt dolgokat visszaadták a tulajdonosaiknak.
Ellene - őrizetbe vétele mellett - lopás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök, és kezdeményezték letartóztatását. A véméndi sofőrrel szemben az engedély nélküli vezetés elkövetése miatt szabálysértési, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárás is indult.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...