Lopott autóval rendezett ámokfutást egy ittas nő Mohácson

2021. január 04. hétfő 10:29

Lopott autóval rendezett ámokfutást egy ittas nő Mohácson

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a helyi nőnek az ügyében, aki ittasan beült egy leparkolt autóba Mohácson, majd elhajtott. Haladása során egy kerékpárt is elsodort, végül egy oszlopnak ütközve állt meg. 

 

 

Járművezetés ittas állapotban, közúti veszélyeztetés, valamint jármű önkényes elvétele bűncselekmények elkövetése miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 39 éves helyi nő ellen.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. augusztus 7-én 18 óra körül Mohácson beült egy leparkolt autóba, majd a gyújtáskapcsolóban hagyott indítókulccsal elindította a gépkocsit, és elhajtott.

Haladása során áttért az út bal oldalára, ahol elsodort egy kerékpárt, amelyen egy férfi támaszkodott. Ezt követően a nő az autóval nekiütközött a Széchenyi téren álló Fogadalmi Templom részét képező árkád egyik pillérének.

A gépjárművezetővel szemben a rendőri intézkedéskor felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, amelyet a nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő igazolt. A rendőrök a balesetben megsérült nőt kihallgatták gyanúsítottként.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Képünk illusztráció.

Forrás: BMRFK - Fotó: pixabay.com