Levelet írt a PDSZ Páva Zsoltnak és Nagy Csabának
2011. július 13. szerda 10:42

Az alábbi nyílt levelet írta kedden a PDSZ Pécsi Ügyvívő Testülete a pécsi polgármesternek és Nagy Csaba alpolgármesternek:
"Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Alpolgármester Úr!
Ezúton fejezzük ki örömünket és egyetértésünket a közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési pályázat eredménytelennek nyilvánítása miatt. Egyúttal bejelentjük, hogy kezdeményezzük 2011. augusztus végére vagy szeptember elejére az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum összehívását a közétkeztetési feladat ellátásának megvitatása céljából.
Ahogy azt az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum ülésén jeleztük, várható volt, hogy a közétkeztetés egy kézbe történő "kiszervezése" lényegesen megdrágítaná a feladatellátást, ill. növelné a nyersanyagnormát, amely a térítési díjak drasztikus növekedését vonná maga után.
Úgy véljük sem az önkormányzat, sem az egyre elszegényedő lakosság nem tudná elviselni azt a terhet, amelyet a mindenféle szakmai és gazdasági indokot nélkülöző önkormányzati döntés okozott volna. Ezért és a foglalkoztatottak álláshelyének biztonsága, valamint a közétkeztetés jelenlegi színvonalának megőrzése érdekében javasoljuk, hogy tegyenek le a teljes városi közétkeztetés feladatának nem önkormányzati intézményen keresztül történő ellátásáról és egy esetleges újabb közbeszerzési eljárás indítása előtt konzultáljanak a közétkeztetés feladat ellátásáról a szakszervezeti érdekegyeztetés keretén belül.
Javasoljuk továbbá, hogy szeptember elején közösen tekintsük át a pedagógus és nem pedagógus álláshelyekkel kapcsolatos önkormányzati döntés, valamint a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásának megszüntetésére kiadott felkérés után a foglalkoztatás helyzetét s közoktatás területén belül, konkrétan azt, hogy hány aktív korú közalkalmazott veszítette el állását, és hányan tudtak a fenntartó működési körében - akár a Kjt. által előírt állásfelajánlás keretén belül - áthelyezéssel továbbdolgozni, valamint, hogy milyen munkakörökben maradtak betölthető álláshelyek.
Tisztelettel:
Nagy Erzsébet
a PDSZ Pécsi Ügyvivő Testületének nevében
U.i.: Továbbra is várjuk Nagy Csaba adatközléssel kapcsolatos intézkedésével kapcsolatos visszajelzését, amelyre a legutóbbi ÖÉF-en ismételten ígéretet tett."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

