Lemondott Wekler Ferenc!
2007. november 11. vasárnap 19:50
Mint a Pécsi Újságban szombaton megjelent, az SZDSZ választmányi ülése után Kóka János pártelnök azt nyilatkozta, Wekler visszahívását nem vették napirendre, de informálisan szóba került a lehetőség.
Néhány napja Fodor Gábor miniszter már jelezte: vissza szeretné hívni Weklert a Fejlesztési Tanács éléről - egyes korábbi, a párt számára terhessé vált pályázati ügyek miatt.
A politikus, aki korábban az Országyűlés alelnöke is volt, esti nyilatkozatában azt mondta, hogy a családját és őt ért támadások miatt jutott erre az elhatározásra.
A tegnapi választmányi ülésen törtétek miatt azonban valószínűsíthető - hiszen a héten Wekler többször is leszögezte: nincs szándékában lemondani -, hogy pártjának nyomása miatt válik meg tisztségétől.
Tegnapi cikkünk: KLIKK IDE!
A fejlesztési tanács elnökének lemondásával kapcsolatban egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus véleményét kértük.
Paizs József, Szigetvár polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő szerint Wekler távozásával kitűnő politikust veszít a DDRFT:
- A sértés szándéka nélkül mondom azonban, hogy Wekler megosztotta a tanácsot. Túlságosan sokat foglalkoztunk személyi kérdésekkel - például Miszler Miklós felmentésével - , s ezek nem tettek jót a munkának.
A szigetváriak polgármestere úgy látja, Wekler után olyan embernek kell az elnöki pozíciót betöltenie, aki nem érintett személyi kérdésekben, s aki kompromisszumokra törekszik, azaz nem egy Weklerhez hasonló, megosztó személyiség.
Úgy látja, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, Tasnádi Péter pécsi polgármesternek kellene elfoglalnia az elnöki széket.
Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerint amikor - Miszler kirúgásával - Wekler ellökte az első dominót, már eldőlt, hogy neki is mennie kell.
Ugyanis, folytatta, az SZDSZ számára is tarthatatlanná vált Wekler ténykedése, s csak idő kérdése volt, hogy levegyék a „polcról" - azokkal együtt, akikkel kompromittálódott.
Hargitai egyébiránt nem lepődne meg, ha Wekler másutt kapna a jelenleginél is magasabb pozíciót.
A megyei elnök úgy látja, a lemondás összefüggésben van azzal, hogy Bajnai Gordon - Miszler Miklós eltávolítása kapcsán - kifejtette, a volt ügynökségvezetőnek azért kell mennie, mert a sajtó által feltárt események miatt már kockázatot jelent számukra.
Az elnök elmondta azt is, hogy az utódlás kérdése Gyurcsány Ferenc és Kóka János megegyezésétől függ. A tanács többségét adó kormánypártiak főnökeik megállapodása szerint döntenek majd, de Hargitai szerint Wekler székébe feltehetőleg liberális politikus ülhet.
Wekler Ferenc - az MTI este kiadott anyaga szerint - a következőkkel indokolja döntését:
"A családomat és engem olyan fenyegetések értek az elmúlt időszakban, amelyek elgondolkodtattak. Végül arra jutottam, hogy lemondásommal szeretteimet és magamat is mentesíthetem ezek alól" - indokolt Wekler Ferenc.
Hozzátette: elhatározását hétfőn közli az őt a testületbe delegált környezetvédelmi minisztérium vezetőjével, Fodor Gáborral.
A politikus, aki 2006 november óta töltötte be a DDRFT elnöki tisztét, megjegyezte azt is, hogy alaptalannak tartja az egyes hírforrásokban őt ért, pályázatokkal kapcsolatos támadásokat. Szerinte minden vele vagy családjával összefüggésbe hozott ügyben törvényesen járt el.
Az egykori országgyűlési képviselő korábban több pályázat kapcsán is a sajtó érdeklődésének középpontjába került. Családi vállalkozása 2004-ben 270 millió forint állami támogatást kapott szőlőtelepítésre, tavaly márciusban pedig 23 milliót mobil szennyvíztisztító kifejlesztésére és legyártására. Mindezekkel szemben jogi kifogás nem merült fel.
BRETTER LESZ AZ ÚJ ELNÖK? KLIKK IDE!
EQM - MTI - MTI Fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Extrém alacsony kisvizek jellemezték...
- Nagyon káros, nem szabad etetni a...
- Durva UV-B-sugárzásra figyelmeztetnek...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- "Ott a helyszínen kellett volna...