Lemeszelték a rendőrök, akik aztán kiszúrták a füvet a hátsó ülésen
2018. május 03. csütörtök 19:13

Kábítószer-kereskedelem miatt folytatott nyomozást a rendőrség egy 24 éves pécsi férfi ellen.
A férfit 2017. november 22-én este igazoltatták a rendőrök Pécsett, a Magaslati út és a Szőlő utca kereszteződésében, ahol a 24 éves férfi gépkocsijának hátsó ülésén egy tasakban kábítószergyanús anyagot találtak.
Őt és két társát a rendőrök előállították és kihallgatták gyanúsítottként, amelynek alkalmával az is kiderült, hogy az autóban talált kábítószert a férfi akarta az egyik utasának eladni.
A házkutatások alkalmával a nyomozók további 36 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, amely a nyomozás során beszerzett szakértői vélemény szerint - a gépkocsiból lefoglalt anyaghoz hasonlóan - kannabisz volt. A kábítószergyorsteszt mindhárom gyanúsított esetében pozitív eredménnyel zárult.
A 24 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

