Lekapcsoltak egy Mekk mestert a zsaruk: mindent elvállalt, de semmit nem csinált meg

2021. október 16. szombat 08:58

Lekapcsoltak egy Mekk mestert a zsaruk: mindent elvállalt, de semmit nem csinált meg

A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki mindenféle munkát elvállalt, azonban egyiket sem végezte el. 

 

 

 

 

 

 

Többrendbeli csalás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 41 éves gyáli férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020 tavaszán az egyik közösségi oldalon két nő részére is németországi munka- és szálláslehetőséget kínált arra hivatkozva, hogy régóta ott él, és így az ügyintézésben tud segíteni.

A szállás lefoglalásához előleget kért, amelyet a sértettek elutaltak a számára. Ezután még egy ideig hitegette a két nőt, majd amikor kérték vissza a pénzüket, elérhetetlenné vált.

Novemberben egy olyan nő bejegyzésére reagált, aki szárítógép szerelőt keresett.

Álnéven szárítógép szerelőnek adta ki magát, majd a „szerelést" követően a munkáért elkért összeggel távozott.

Mivel a szárítógép ezután sem működött, a sértett kérésére újra megjelent a lakásán, ahol alkatrészcserére hivatkozva előre elkérte az új alkatrész árát, azonban többet nem látták, ekkor is elérhetetlenné vált.

A tél folyamán két gázszerelőt kereső nőnél vállalt munkát. A megbeszélt időpontban a sértettek meghibásodott gázkazánjait megvizsgálta, a hibás alkatrész cseréjére előre elkérte a pénzt, de a munkát egyik esetben sem végezte el.

Februárban egy újabb nővel vette fel a kapcsolatot, neki budapesti lakásfelújítási munkák elvégzését ígérte. Anyagköltségre hivatkozva többször kért pénzt a sértettől, azonban az ígért anyagokat nem rendelte meg, az elvállalt munkát csak részben végezte el, majd ekkor is köddé vált.


A rendőrök a feltételezett elkövetőt azonosították, majd 2021 júniusában elfogták. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekményeket, és elmondta azt is, hogy már nagyon megbánta, amit tett.


A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: BMRFK - Fotó: pixabay.com