Lecsukatta a bíróság a pécsi pereces gyilkosát
2023. december 30. szombat 12:21

Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy férfi letartóztatását emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adati szerint a sértett korábban szívességből fogadta be a gyanúsítottat és élettársát pécsi lakásába. Mindhárman alkoholizáló életmódot folytattak, közöttük sokszor volt vita, veszekedés.
A gyanúsított és élettársa 2023. december 26. napján is italoztak, majd az esti órákban a gyanúsított egy korábbi vita miatt bántalmazni kezdte és puszta kézzel, több alkalommal ütötte meg a sértett férfit. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyanúsítottal szemben több büntetőeljárás is folyamatban van. Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - szabadlábon hagyása estén - megszökne, elrejtőzne, az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság a letartóztatását elrendelte.
A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be elsődlegesen a gyanúsított szabadlábra helyezése, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében. A bíróság határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A pécsi vásárban néha átok is jár a...
- A hó végéig marad a megváltozott...
- Mintha nem is a tél közeledne: akár...
- Otthonában is nyithatott volna boltot...
- Robotrendőröké és ragacspisztolyoké a...
- Több ezer tanár bére már egymillió...
- Egy baranyai város kerül a NAV...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Volt olyan hely az országban, ahol...
- A koronavírus-fertőzések számának...