Landroverrel gyakorlatoztak a katasztrófavédelmisek
2016. július 07. csütörtök 07:41

A Landrover Defender típusú gépjármű látszólag nem különbözik egy normál személyautótól, azonban a volán mögé ülve tapasztalja a vezető, hogy milyen speciális ismereteket igényel a gép kezelése.
A speciális ismeretek igénye tette szükségessé, hogy valamennyi gépjárművezetői beosztásba tervezhető személynek az alapképzésen felül (ügyintézői vizsga, PÁV I. vizsga) egy speciális vezetéstechnikai képzésen kellett részt vennie, amelyet központi képzésként a BM OKF szervezett és a Katasztrófavédelmi Mobil Labor (KML) aszfalton történő alkalmazása mellett a terepen történő használhatóságára is fókuszált.
A jármű adottságaiból eredően a normál aszfaltos útfelületen történő közlekedés közben is érheti meglepetés a személyzetet, amely főként a nagy fordulókörből adódik. A Landrover kiemelkedő terepjárói adottsága miatt a fordulási képesség csorbát szenvedett és a jármű kicsivel több, mint 15 méteres átmérőjű körben tud megfordulni. Ez bizonyos forgalmi szituációkban megnehezíti a manőverezést, megfordulást még nagyobb terek esetén is.
A jármű vezetésre jogosult személyzet ismeret felújító képzés keretében a manőverezést, tolatásirányítást gyakorolta a laktanya udvarán, amely során bebizonyosodott, hogy egy külső irányítónak nagy szerepe van az ilyen forgalmi szituációk balesetmentes megoldásában, hiszen a jármű fedélzeti kameráit nem használhatták a járművezetők, így a jármű felépítményéből adódóan bizonyos területek az utastérből beláthatatlanok.
Az ismeretfelújító képzésen feladat volt a szűk helyen való megfordulás, tolatás közben irányítással különböző manőverek végrehajtása, valamint a tolatás szakszerű irányításának gyakorlása. A képzés során bebizonyosodott, hogy nem csak a tűzoltói munka során, hanem más területen is az egymásba vetett bizalom elengedhetetlen.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...

