„Közismert” pécsi drogdílerek elérhetőségét adta át egy képviselő a rendőröknek
2015. április 07. kedd 10:38

Nem akármilyen rajtot vett a pécsi Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács: az újjáalakult testület ülésén Fogarasi Gábor, pécsi önkormányzati képviselő egy listát nyújtott át a rendőrkapitánynak, amin olyan emberek neve és elérhetősége szerepel, akik szerinte „közismerten" drogterjesztéssel foglalkoznak. A politikus szerint egyre rosszabb a helyzet a városban.
Amint arról hírt adtunk, a közelmúltban ismét összeült Pécsett a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács. A testület tagja - a politikusok mellett - a rendőrség, a katasztrófavédelem, a NAV, a közterület-felügyelet, a polgárőrség és az ügyészség képviselői. Az első ülésen rögtön kihasználta az alkalmat a Jobbik egyik önkormányzati képviselője, Fogarasi Gábor, aki egy lista átnyújtásával igyekezett segíteni a rendőrség munkáját.
- Egy borítékot adtam át Korontos Zoltán rendőrkapitány úrnak, amelyben azoknak a neve és elérhetősége szerepel, akik közismerten drogterjesztéssel foglalkoznak Pécsett - tájékoztatta hírportálunkat a fiatal politikus. - Sokan hivalkodnak is azzal, hogy dílerként tevékenykednek: olyanok járnak méregdrága autókkal a városban, akik amúgy életükben nem dolgoztak, de a közösségi oldalra feltöltött képekből is sok esetben egyértelmű, hogy az illető mivel foglalkozik - tette hozzá.
Kérdésünkre elmondta, konkrét tájékoztatást nem kapott arról, hogy mit kezdenek a zsaruk a listán szereplő nevekkel, mindenesetre - ahogy Fogarasi Gábor hangsúlyozta - a tanács következő ülésén mindenképpen rákérdez a fejleményekre. Erre várhatóan még áprilisban lehetősége nyílhat, a grémium tagjai ugyanis az előzetes ígéretek szerint még ebben a hónapban, a közgyűlést megelőzően újra összeülnek.
- Azt kértem, hogy a lehető leghamarabb lépjenek az ügyben, hiszen egyre rosszabb a helyzet Pécsett. Nem tartható tovább az az állapot, hogy a dílerek mindenfajta retorzió nélkül végezzék ezt a tevékenységet - fogalmazott.
Megkeresésünkre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnál azt közölték, "a bejelentésben foglaltakat a rendőrség annak tartalma alapján bírálja el és határozza meg a szükséges intézkedések végrehajtását", ennek részleteiről pedig nem adnak tájékoztatást.
Képünkön: Fogarasi Gábor.
Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Több száz programmal várják a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...