Kővári János a pécsi homoszexuális felvonulásról kérdezi Pécs balliberális polgármesterét

2020. január 27. hétfő 18:45

Kővári János a pécsi homoszexuális felvonulásról kérdezi Pécs balliberális polgármesterét

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke (ÖPE) a kedden esedékes közgyűlésen napirend után többek között arról is kérdezi Péterffy Attilát, Pécs balliberális polgármesterét, hogyan viszonyul a homoszexuálisok a baranyai megyeszékhelyen tervezett felvonulásához.  

- Nagyon sok pécsi polgárt aggaszt a Pécs Pride,  a tiltakozó petíciót eddig már csaknem hétezren írták alá - mondta Kővári János, az ÖPE elnöke (képünkön) hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. - Magát a felvonulást jól ismerjük, hiszen a fővárosban volt már belőle néhány. A résztvevőknek nem az a céljuk, amit hangoztatnak, hogy elfogadtassák a másságukat, hanem mások megbotránkoztatása. A jó érzésű  homoszexuálisok sem nézik jó szemmel, s egyáltalán nem örülnek annak, hogy Pécsett is tartanának homoszexuális felvonulást. Ezért a keddi közgyűlésen arról kérdezem Péterffy Attilát, hogyan viszonyul mindehhez, sor kerülhet-e közterületen a felvonulásra.

Kővári János közölte azt is, arról is megkérdezi a városvezetést - amelyben (illetve  a pécsi közgyűlésben) DK-s személyek is helyet foglalnak - elhatárolódnak-e Gyurcsány-párt alelnökének, Nidermüller Péter felháborító kijelentéseitől.

(A politikus "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény heteroszexuális férfiakat és nőket egy csütörtöki stúdióbeszélgetésen. 

"Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik... akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak - meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből - mondom csöndesen nektek."

Niedermüller Péter ezekkel a szavakkal nevezte "rémisztő képződménynek" a fehér, keresztény heteroszexuálisokat az ATV Nap híre című műsorának csütörtöki adásában.)

Amennyiben nem, akkor büntetőfeljelentést tesznek az ügyben. 

A sajtótájékoztatón Berényi Zoltán, a KDNP-ÖPE frakció tagja egyebek mellett arról beszélt, a tervezett pécsi buszos munkabeszüntetés kapcsán intéz kérdést Péterffyhez arról, hogyan kívánja megoldani többek között a Vasason, Hirden, Pécs-Somogyban lakók munkába, iskolába jutását a sztrájk napjaiban.

 


M. B.