Korlátozzák a fűtést a FEMÁ-ban?

2008. január 09. szerda 22:33

Korlátozzák a fűtést a FEMÁ-ban?
Az egyik helyi vállalkozó elmondása szerint az egykor szebb napokat látott, város széli bevásárlóközpontban áldatlan körülmények között kell éttermüket üzemeltetniük.

A családi vállalkozás nehézségeiről Beck József számol be, mint mondja, az általuk bérelt helyiségben éttermüket alig két hónapja indították fiával, azóta azonban csak gondjaik voltak.


„Akik a konyhán dolgoztak vesemedence-gyulladást kaptak, miután a fűtést valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva levették tíz fokra, szilveszterkor a vendégeink is hazamentek, mert fáztak"- állítja a férfi.


Beck József azonban itt nem áll meg. Szerinte az áramellátással is problémák vannak, egyszerre több sütőt ugyanis nem tudnak működtetni. Állítása szerint azért, mert a hálózat nem bírná el az - amúgy a vendéglátásban megszokott - terhelést.


Ráadásul azt mondja, három napra a vizét is elvették, úgy tudja azért, mert nem fizette ki határidőre főbérlőjük a számlát. Ez utóbbit pedig azért tartja különösnek, mert az általuk aláírt szerződés szerint ő az összes rezsiköltséget átutalja a főbérlőnek.


A történtek után, elkeseredésükben úgy döntöttek, felszámolják a közelmúltban beindított éttermüket.


Az ügyben szerettük volna a főbérlőt, Fema City Bt. is megkérdezni, de szerdai megkeresésünkre a cég munkatársa csak annyit közölt, csütörtökön válaszolnak a kérdéseinkre.

(Képünk nem a helyszínen készült, illusztráció.)

B. M.