Körbetartozás ellen demonstráltak Pécsett
2008. július 21. hétfő 14:16
A férfi négy turisztikai építmény építőmesteri munkáit végezte el ez év elején Baranyában, amelyekért 44 millió forintot kellett volna kapnia, de a fővállalkozó csak a felét utalta át, azt is 32 részletben.
A fennmaradó részt, többszöri felszólítás ellenére nem kapta meg, ugyanis a fővállalkozó szerint, alvállalkozója indokolatlanul sokat számolt fel az elvégzett munkáért. Elindult a bírósági eljárás, a tárgyalást még nem tűzték ki.
Szűcs László elmondta, esete nem egyedi jelenség, s már nem csak az építőiparra jellemző a körbetartozás, ezért véleménye szerint elkerülése érdekében a jogi szabályozás módosítására lenne szükség.
Szólt arról is, hogy ennek érdekében levelet írt másfél hónappal ezelőtt a Parlament elnökének, aki azt a szaktárcához továbbította.
Szűcs László ebben többek között arra hívta fel a házelnök figyelmét: eljutott az ország odáig, hogy hiába a szerződés amelyet, fő- és alvállalkozó aláírt, hiszen a fővállalkozó visszaélve helyzetével abból csak annyit tart be, amennyit akar.
Kitért arra is, hogy megoldás lenne ennek elkerülésére, ha a közbeszerzéses munka elnyerésének nem csak az lenne a feltétele, hogy a fővállalkozónak ne legyen köztartozása, hanem az is: alvállalkozói nyilatkozattal erősítse meg, hogy rendezte az ilyen jellegű tartozását is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...