Konferencia a képzőművészet-terápiáról
2010. szeptember 02. csütörtök 16:30
A képzőművészet-terápiával foglalkozó Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület 1998-ban alakult a Pécsi Gyermekotthonban. Jelenleg két alkotóműhelyt működtet, egy érzelmileg sérült serdülőkből
álló és egy mentálhigiénés jelleggel működő felnőtt csoportot.
A konferencián „Nyers művészetek” címmel előadást tart dr. Aknai Tamás művészettörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, aki egyben a konferencia elnöke és a Csontváry Képzőművészeti Stúdió vezetője. Platthy István művészetterapeuta bemutatja a stúdióban folyó tevékenységet, azután pedig Komáromi Erzsébet művészetterapeuta, a budapesti Heim Pál Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályon folyó művészetterápiás tevékenységről, Bocz Bea művészetterapeuta pedig a Tündérhegyi
Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályról tart előadást.
A kiállítást szeptember 6-án, hétfőn 17 órakor nyitja meg dr. Aknai Tamás művészettörténész, a PTE tanára.
A kiállítás megtekinthető 2010. szeptember 20-ig, hétköznaponként 9-19 óráig.
Helyszín: Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17.)
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...