Kipróbálták az új pécsi zongorát, mely a Kodály Központba kerül
2011. március 30. szerda 14:30

Király Csaba, Liszt-díjas zongora- és orgonaművész, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense próbálta ki hétfőn azokat a zongorákat, melyek közül az egyik a Kodály Központba kerül.
A Kodály Központ eszközbeszerzése lehetővé tette, hogy az intézmény saját, új koncerthangszerekhez jusson. Ennek keretében Bécsben, a Bösendorfer Zongoragyár bemutatótermében, a zongora kiválasztására felkért Király Csaba próbálta ki azokat a hangszereket, melyek közül egyet heteken belül Pécsre szállítanak.
Jelenleg egy olyan hangszer szolgálja a Kodály Központban fellépő zongoristákat, mely életkoránál fogva nem illeszkedik harmonikusan a hangversenyterem színvonalához. Az új, 2,8 méter hosszú Bösendorfer koncertzongora a tervek szerint hamarosan meg is érkezik városunkba. (Előreláthatóan nyár végén Pécsre kerül még egy Steinway & Sons D-modell zongora is, amely 6 cm-rel kisebb, mint a Bösendorfer.)
Az új Bösendorfer zongora pécsi megjelenése azért is örömteli, mert Liszt Ferenc igen jónak ítélte az Ignac Bösendorfer által kifejlesztett zongorákat, s mint kedvenc hangszere, inspirálóan hatott a művész zeneszerzői és előadói életére. Ezért is öröm, hogy a 2011-es Liszt-évben a szerző műveit autentikus élményben részesülve hallgathatják meg a Kodály Központ hangversenyeire látogatók.
N. J.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

