Kincsvadászat: újratöltve (Kritika)

Habár folytatásról lévén szó, a második kincskeresős film önmagában is megállná a helyét, így az is bátran belesüppedhet a moziszékbe, aki nem látta a Nemzet Aranyát. Annyit azonban nekik sem árt tudni, hogy ismét az Indiana Jonesra hajazó Ben Gates (Nicolas Cage) és kis csapata rohan a kincshez vezető nyomokon, jeleken, feladványokon keresztül egyik izgalmas helyszínről a másikra. Az eredeti film végeredményben egy rejtvényjáték volt inkább, mint mozi: a nézők pedig jól fogadták az újdonságokat, így a már többször bevált hollywoodi receptet követve, s dollár tízmilliókat nem sajnálva, elkészítették a 2004-es opus folytatását.

A második rész semmivel sem marad el az eredetitől: igazi családi mozit kapunk: erőszak, szex és halál nem jelenik meg a vásznon, van azonban helyette mesés kincs, rohanás, pörgés, akció, s egy csipet - amolyan amerikai - humor.

A történet szerint Benjamin Franklin Gates-nek (Nicolas Cage) saját családja jó hírnevét kell tisztára mosnia, ugyanis felmerül a gyanú, hogy Ben egyik felmenője is összeesküvő volt a Lincoln elnök elleni merénylet szervezői között.

Gates nem hagyhatja, hogy családja tekintélye besározódjon, ezért már ismert csapatával nyomozásba kezd: az igazságot az elnöki titkok könyve rejti, amely a történelem több megoldatlan rejtélyére is megadhatná a választ. Megszerzése azonban nem egyszerű feladat: titkos alagutakon, fél Európán keresztül, az Eiffel-toronytól a Buckingham Palotán át a Rusmore-hegyig követi Gates kitartóan a nyomokat. Az akcióhoz apja (Jon Voight) is csatlakozik, hogy együttes erővel sikerülhessen bizonyítani a család igazát.

Nagy durranás a Nemzet Aranya - be kell vallani. Alkotói pedig nem kis merészséget vállaltak be, amikor is a karácsonyi dömping közepette dobták be a folytatásukat. A filmmel azonban megvalósul a kulturált családi szórakozás, s csak egyedül a filmőrülteknek lesz okuk kesergésre: a sztori ugyanis kissé könnyed, igazi krízisre nem kell számítani, a megoldás biztos tudatában pedig izgulniuk sem kell, hiszen a happy end előre borítékolható.

Színészeink szemmel láthatóan meg sem próbálnak erőlködni, így jutalomjátéknak tekinthető csak munkájuk - ők is amolyan évvégi-év eleji vakációt rendeznek nekünk, s jól elvannak egymás között. Olyan nevek, mint az Oscar-díjas Nic Cage és Jon Voight, a négyszeres jelölt Ed Harris, és az egyszer felterjesztett Harvey Keitel csak árnyékuk igazi önmaguknak, s kisujjukból kirázzák a forgatókönyv által amúgy sem túl mélyre írt szerepüket...

A látványért viszont ismét az a Jerry Bruckheimer vállalja a garanciát, aki már többször bizonyított remekbe szabott tűzijátékaival (Bad Boys, Karib tenger kalózai, Közellenség, Szikla, Con Air, Armageddon), így a szemnek igazi rágógumit jelent a mozi.

Igazi dinamikus, feledhető, s gyorsan fogyasztható filmet kapunk tehát. Persze: megéri a pénzét, nagynak és kicsinek egyaránt, s nem fogjuk megbánni még az elmajszolt pattogatott kukorica és üdítő árát sem.

Korb Zoltán