Kik is ezek a NASA-nak dolgozó pécsiek?

2008. január 06. vasárnap 01:03

Mint korábban megírtuk a Pécsi Újságban, holdjáró buldózert tervezett néhány helyi szakember, amelyre a NASA is felfigyelt. A járművet a 2010 utáni amerikai űrporgramban használnák egy új bázis építésénél.

Egy pécsi fejlesztő olyan robotjárművet alkotott (Husar-2b), amely a NASA, az Amerikai Űrkutatási Hivatal Utah állambeli, a marsi körülményeket szimuláló terepén is kiválóan megállta a helyét. 

Ötletével Kókány András, a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (FEEK) oktatója és csapata ennél is tovább merészkedik. No, nem távolságban, hisz ezúttal a Holdról van szó, ám úgy mindenképpen, hogy a NASA egy konkrét problémájára adott egy lehetséges választ. Terveit egyöntetű szakmai siker fogadta Houstonban, a NASA központjában - írja az Axel Springer (AS) kiadó helyi ifjúsági portálja, a bama.hu. 

A NASA szerint ugyanis a mai technikai tudásunk mellett úgy tudunk csak eljutni a Marsra, ha a Holdról indítunk rakétát, a végcél ugyanis a Mars lesz. Ehhez azonban többek közt az kell, hogy olyan munkagépeket alkossanak, amelyek képesek ellátni a rájuk bízott feladatokat a Holdon is, ahol a gravitáció hatoda a földinek, illetve olcsón feljuttatható égi kísérőnk felszínére - írja az AS-oldal.

További részletek: az Axel Springer lapjában, a Vasárnap Reggel-Dunántúli Naplóban.