Ki lesz az új megyei alelnök?

2010. december 06. hétfő 18:58

Ki lesz az új megyei alelnök?
Ahogy azt lapunk megírta, a megyei közgyűlés jelenlegi elnöke, dr. Hargitai János hamarosan új szerepkörben, a megyei kormányhivatal vezetőjeként dolgozik tovább. Hacsak nem történik valami egészen váratlan dolog, a közgyűléselnöki székébe a mostani alelnök, Horváth Zoltán ül majd. Azonban azt, hogy őt ki követi, azaz ki lesz a testület „második embere”, még homály fedi. Annyi bizonyos: az új alelnök a Fidesz-KDNP frakcióból kerül majd ki. A pártszövetségnél teljes a hírzárlat az ügyben.

Az ellenzéki pártok frakcióvezetői sem tudják, ki lesz az alelnök. Mint Barkó Béla, a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője fogalmazott: „a Fidesz nem osztja meg velünk a terveit".

- Szóbeszédeket természetesen hallottam, de hogy ki lesz az alelnök, nem tudom megmondani. Mindenesetre több erős ember is ül a Fidesz padsoraiban, közülük bárki megkaphatja a posztot - tette hozzá a radikális párt politikusa.

Gulyás Emil, az MSZP-frakció vezetője szerint csak az új elnök személye (Horváth Zoltán) tűnik biztosnak, az alelnökről viszont semmit sem lehet tudni.

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának első embere, Pávkovics Gábor sem nevezte meg az új alelnök személyét.

- Erről még nem szeretnék nyilatkozni. Jelenleg az egyeztetések zajlanak - mondta.

Az általunk megkeresett Fidesz-KDNP-s képviselők sem szolgáltak bővebb információval: érdeklődésünket megköszönve elhárították a nyilatkozattétel lehetőségét. Ám az bizonyos: mivel a Fidesz-KDNP szövetségnek abszolút többsége van, az új alelnök ebből a frakcióból kerül majd ki.

A december 2-i közgyűlésen elfogadott munkaterv alapján a következő képviselői tanácskozásra februárban kerül sor, de abban az esetben, ha valóban dr. Hargitai Jánost jelölik a január elsejével felálló megyei kormányhivatal élére, a képviselőket még abban a hónapban össze kell hívni. Ennek oka, hogy a megyei elnöknek harminc napja van arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget és lemondjon a közgyűlés élén betöltött posztjáról.

Információink szerint az alelnöki posztra több politikus is esélyes - felmerült Pohl Marietta, Pávkovics Gábor és Szatyor Győző neve is, értesüléseinket megerősítő választ azonban egyiküktől sem kaptunk.

Palotás P. - Fotó: Kováts Judit