Ki fog idén havat takarítani?
2010. november 16. kedd 18:57

A pályázatok eredeti beadási határideje november 15-e volt, de ezt az időpontot november 22-re módosították - értesültünk Simon Istvántól, a holding koordinációs irodavezetőjétől, aki azonban a miértre nem kívánt válaszolni. Az új kiírás egyébként 178 kilométeres hosszban nettó 150 millió forintra szól.
Ismert, hogy a városvezetés még szeptember végén bontott szerződést a hó- és síkosságmentesítést végző BS-Axis Kft.-vel, mondván, a kontraktus az önkormányzat számára hátrányos kitételeket tartalmazott. A 2005-ben kötött, tíz évre szóló megállapodást közös megegyezéssel bontották fel szeptember végén, az újat célzó közbeszerzési eljárást pedig október elején írták ki.
Megkerestük Bögyös Sándort, a BS-Axis Kft. ügyvezetőjét, aki azonban nem tudta (vagy nem akarta) megmondani, hogy mi lehet az időponthosszabbítás oka, ráadásul elmondása szerint - némileg puhítva korábban lapunknak adott nyilatkozatán - a jövő hétig még ő is gondolkodik azon, hogy egyáltalán beadja-e pályázatát. Mint hozzátette, egyelőre csak a pályázati dokumentációt váltotta ki; az okokról azonban ő sem szándékozott többet elárulni.
Információink szerint ellenben most már nemcsak Bögyös cége, hanem más vállalkozás is rendelkezik olyan munkagépekkel, amelyek alkalmasak arra, hogy elvégezzék velük a hó- és síkosságmentesítési feladatokat.
A Holdingnak tehát jelenleg nincs érvényes szerződése a város hó- és síkosságmentesítésére, rossz idő beállta esetén tehát feltehetőleg egyedi szerződésekkel próbálják majd meg orvosolni az esetlegesen felmerülő úttisztítási problémákat.
Képünk illusztráció.
H. L. B. - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Két baranyai tóba is érkezett...