Kétmilliót nyerhet a pécsi óvoda – így segíthetünk pár kattintással
2014. december 13. szombat 13:37

Szép összeggel gazdagodhat a belvárosi óvoda az egyik bútorkereskedelmi hálózat pályázatán. Izgalmas a verseny, a pécsiek jelenleg második helyen állnak. Keddig még lehet szavazni.
A Piciny Kezek Alapítvány révén bekerült az öt finalista közé a Papnövelde utcában található Városközponti Óvoda Belvárosi Tagóvodája, így - egyetlen pécsi intézményként - ők is esélyesek a kétmillió forintos fődíjra.
Az 1996-ban létrejött alapítvány elsődleges célja a három és hét év közötti gyermekek egészséges fejlődésének, gondozásának támogatása, életkörülményeik javítása és az esetleges hátrányok csökkentése. Az általuk támogatott óvoda nevelőivel, szülői közösségével karöltve nagy hangsúlyt fektetnek a másság elfogadására, valamint jótékony célú gyűjtések, programok szervezésére, melyek minden esetben a gyermekekkel közösen - a gyermekekért történnek.
Az IKEA Family kártyatulajdonosok ide kattintva szavazhatnak, aki még nem rendelkezik ilyennel, ezen a címen pár perc alatt elvégezheti a regisztrációt, ezt követően már leadhatja a voksát.
A szavazás december 16-án (kedden) este zárul.
Képünkön: rászoruló gyerekeknek oszt ajándékot az alapítvány munkatársa.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

