Kertvárosban bezárnak egy iskolát?

2008. december 17. szerda 19:29

Kertvárosban bezárnak egy iskolát?
Az ellenzék szerint meglehet, hogy 2009-ben egyik veszélyesnek minősített kertvárosi iskolaépületet sem fogják felújítani. Mint elhangzott, a szocialisták pénzügyi trükközése az oka mindennek, amelynek hátterében az áll, hogy az egyik iskolát szakmai indokokra hivatkozva akarják végleg bezáratni.

A Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület pécsi képviselőcsoportjának politikusai által tartott sajtótájékoztatón Bognár László (Fidesz) kapott szót elsőként. Mint mondta, az IMS-iskolák felújításáról kellett volna dönteniük a legutóbbi közgyűlésen, az MSZP-frakció viszont egy olyan ötlettel állt elő az előterjesztés tárgyalása előtt, amely az oktatási bizottság előzetesen, politikai konszenzussal elfogadott javaslatával szöges ellentétben állt.

Úgy döntött ugyanis a testület többsége, hogy nem rendelik meg az Illyés felújításának tervezését az idén, s a jövő évi büdzsé terhére sem különítenek el pénzt. Azt is ki kellett volna mondania a testületnek, hogy mindhárom iskola működését fenntartják. Ezzel szemben mindössze egy olyan döntésre került sor, amely egy vizsgálatot kér arról, hogy valóban szükség van-e mindhárom intézmény fenntartására.

Bognár szerint félő, ezzel a szocialisták álszakmai érveket keresnek az egyik iskola végleges bezárására. Utalt rá, a helyi MSZP belső érdekharca miatt nem lehetett meghozni az egyetlen jó döntést, ezzel pedig az idő szűkössége miatt 2009-ben könnyen egyetlen iskolát sem lehet majd felújítani.

Csizi Péter, a Fidesz kertvárosi választókerületi elnöke - utalva Toller László betegségére - azt mondta, mindegyik iskola felújítása megvalósulhatott volna, ha lenne országgyűlési képviselője a területnek. Szerinte bebizonyosodott, hogy itt az ideje az időközi választásoknak, mert nyilvánvalóvá vált: a két egyéni mandátumot szerző (Bókay Endre és Szili Katalin) és a listán a parlamentbe bejutott Tasnádi Péter érdekérvényesítő ereje kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a vis majorra hivatkozva állami forrást szerezzenek a felújításokhoz.

Lengvárszky Attila (ÖPE) szerint szükség van mindhárom kertvárosi iskolára, s ezt statisztikailag is alá lehet támasztani, ezért amennyiben bezárásra kerülne sor, azt bajosan lehetne szakmai érvekkel alátámasztani.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva