Kérdéses a Széchenyi jövője

2008. március 31. hétfő 22:16

Kérdéses a Széchenyi jövője
Első körben tárgyalta a pécsi önkormányzat oktatási bizottsága a középfokú oktatási rendszer átalakítását. Az elkészült anyagot egyhangúlag támogatták a képviselők - s úgy tűnik, ezúttal a város vezetése is a kompromisszumot keresi. A Széchenyi gimnázium sorsa azonban kérdésessé vált.

A bizottság elé került előterjesztést elsősorban vitaanyagnak tekintik, többfordulós egyeztetések után döntenek majd - ezt a Meixner András, az ülésen megjelent oktatásért felelős alpolgármester is hangsúlyozta.

Az alpolgármester a szakképzést, a gimnáziumi illetve a felnőttoktatást is érintő átszervezést azzal indokolta, hogy a demográfiai mutatók szerint a következő években évfolyamonként három-négyszáz diákkal lesz kevesebb, s a szakképzési hozzájárulásra vonatkozó jogszabályi változások miatt is erre kényszerülnek. (Ez utóbbit szeptembertől az úgynevezett Térségi Integrált Szakképző Központokon kívüli intézmények csak abban az esetben kapják, ha minimum 1500 tanulójuk van.)

Mindezek mellett a város költségvetési helyzete, illetve az elégtelen - csupán az oktatási költségek kétharmadát fedező - központi finanszírozás is az okok között szerepel. Meixner szerint, miután a városba bejáró tanulók aránya megközelíti az ötven százalékot is a pécsi iskolákban, s ez a városnak jelentős pluszterhet jelent, ezért szükséges a vidéki tanulók számának csökkentése.

A bizottság által elfogadott előzetes tervek szerint csökkenteni kell a gimnáziumi képzés részarányát a pécsi oktatási renszerben, felül kell vizsgálni a vegyes profilú iskolák - gimnázium és szakközépiskola - státuszát, illetve meg kell akadályozni a szakképzés további szétaprózódását. 

Az elképzelések szerint 2009-ben már - a demográfiai mutatók alapján - kilenc osztállyal indítanak kevesebbet a középfokú iskolákban - erről döntést azonban várhatóan csak szeptemberben hoz az önkormányzat.

A 2008-as változások legérzékenyebben a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolát érintik: az itteni szakmai képzést ugyanis áthelyeznék az Angster József Szakképző Iskolába, így ezzel mindössze két gimnáziumi osztály futna egy évfolyamon.

A gimnázium igazgatója, Kőváriné Kovács Andrea szerint a lépéssel kettévágják az intézményt, s egy csonka iskolát hoznak létre. Hozzátette, gazdaságossági szempontok indokolják: maradnia kell a szakképzésnek. Szerinte ugyanis az átköltöztetés rendkívül sokba kerül, a megmaradó gimnáziumi oktatást pedig fél- és harmadállású tanárokkal nem lehet megoldani.

Bognár László ellenzéki képviselő javaslatára azonban megvizsgálják, hogy a máshonnan  kiköltöztetendő felnőttoktatásnak Széchenyi adjon otthont. Ugyan ő is támogatta az előterjesztést, de megjegyezte, az indítható gimnáziumi osztályok számát óvatosan kell kezelni, hiszen Pécs egyetemváros, s a felsőoktatás utánpótlását végzik ezen az intézmények.

Számos kérdés továbbra is nyitva maradt: Meixner András lapunknak elmondta, április tizedikén ülnek le a kormányzat és az önkormányzat részvételével az egyházzal tárgyalni a Leőwey Klára Gimnázium sorsát illetően.

Abban az esetben ugyanis, ha a tárgyalások során a gimnáziumot át kell telepíteni, az intézmény akár a Széchenyi gimnáziumba is beköltözhet. Ám az ehhez szükséges bővítéshez forrást is biztosítania kell az államnak - kárpótlás formájában. Ugyanettől függ a Mátyás Király Utcai Általános iskola jövője is, azaz annak esetleges átköltöztetése a Széchenyibe.

Kép és szöveg: B. M.