Kampányközgyűlés a Városházán
2009. május 06. szerda 21:04

Amennyiben a többség napirendre veszi, szó lesz például a Pécs-pogányi reptér értékesítési eljárásának megindításáról: a város a négymilliárdért megépített teljes komplexumot, üzemeltetési feladatokkal együtt adná el. A befektetőtől - ha egyáltalán lesz érdeklődő a recesszió közepette a létesítményre - azt remélik, hogy sikerül végre felfuttatni a pécsi airportot, s fapados gépek számára is használható méretűvé növelni a kifutópálya hosszát.
Terítékre kerül az EKF-program is, abban a tekintetben, hogy a hangversenyteremmel kapcsolatos támogatási szerződést kell jóváhagynia a testületnek. Mint ismert, a kulcsprojekt majdnem félmilliárddal többe kerül, mint ahogy azt előre sejtették, de a város csak közel 400 milliót tud biztosítani, így faragni kellett a beltartalmon - ehhez kell módosítani a szerződést.
Ismét felmerül a 320 milliós költséggel felépülő új városi teniszcentrum kérdése, amely ismét felszínre hozhatja a rogyadozó városi büdzsé és a presztízsberuházás közötti ellentétet.
Szó lesz még alapítványok polgármesteri keretből történő támogatásáról és Pécs nemzetközi kapcsolatait is vita övezheti a csütörtöki közgyűlésen.
A közgyűlésről csütörtökön tudósítást közlünk.
FRISSÍTVE
(csütörtök, 09:21)
Ahogy az várható volt, több olyan kérdést is felvetettek a képviselők, amelyek szervesen kapcsolódnak a választásokhoz. Soó László (MSZP) "Hová tűnt Páva Zsolt?" kérdéssel nyitott, míg Kővári János (ÖPE) a törvénysértő Szili Katalin támogatásra buzdító plakátok leszedése kapcsán tett fel kérdést. Révész Mária (Fidesz-KDNP) arról érdeklődött, miért keverik a szocialisták a kampányba az EKF-es térbúcsúztatókat!?
A kérdések feltevése és a napirend elfogadása után Nyőgéri Lajos (MSZP) másfél órás szünetet kért, amelyet az ülést vezető alpolgármester, Tóth Bertalan el is rendelt. A pauzára tudomásunk szerint azért van szükség, mert az egyik szocialista képviselőnek vizsgára kellett mennie, s így nem lett volna meg az egyes döntésekhez szükséges minősített többség a városvezető koalíció oldalán.
A testület várhatóan 11 órakor folytatja munkáját.
FRISSÍTVE
(11:48)
Mikrochipet kell ültetni a pécsi kutyákba 2011 júliusáig - derült ki az állattartási rendelet módosításakor. A rendszert már idén bevezették volna, ám a költségekbe nem tudot volna beszállni a város.
FRISSÍTVE
(12:51)
A veszteségesen működő, becslések szerint négymilliárd forintot érő pogányi reptér eladását hirdetné meg az önkormányzat, mert képtelen saját erőből annak fejlesztésére. Tóth Bertalan alpolgármester közölte: fél éve volt érdeklődő a létesítményre, s akkor kezdtek tárgyalásokat a tulajdonostárs megyével és Pogány önkormányzatával a várható bevétel osztozkodás kapcsán - most jutottak el a megállapodásig. Azokra az ellenzéki észrevételekre, hogy a létesítmény alkalmatlan a turistaforgalom generálására azt mondta: jelenleg is bonyolít nemzetközi légi forgalmat az airport, s segítségével beruházások is indultak a térségben.
Juhász István független képviselő szerint a 30 napos ajánlattételi határidő rövid, azt legalább 45 napra kellene kitolni, Nagy Csaba szerint ennél is többet: 60 napot kellene adni a jelentkezőknek. Tóth szerint több hónapja tudni lehet a reptér eladásáról, a komolyabb befektetők már tanulmányozták is a részleteket, így elegendőnek tartja az egy hónapos határidőt. Juhász szerint - mivel az értékbecslés csak most történt meg - vannak újdonságok a korábbi érdeklődők számára is.
A módosító indítványokat (ajánlattételi határidők kitolása, biztosíték csökkentése) leszavazták a többségben lévő szocialisták.
A vevőnek 25 éven át a jelenlegivel megegyező funkcióval kell működtetnie a repteret. A beérkezett pályázatok elbírálás során 55 százalékban fog számítani a kínált ár, 10 százalékban a vevő szakmai tapasztalata, referenciái. A fejlesztési és működtetési kötelezettség 15 százalékban számít, míg a vételár ütemezése 20 százalékkal esik latba.
FRISSÍTVE
(15:31)
Az ülés kisebb horderejű, vita nélkül elfogadott előterjesztésekkel foglalkozott, majd a napirendi sor végére érve jött a záróakkord.
Soó László a kampányról azt mondta napirend utáni felszólalásában: a választásnak ünnepi hangulatban kellene telnie, ehelyett rendőrségi eljárások övezik. Feltette a kérdést: "Tényleg ez a demokratizmus jövője?" Maga adta meg a választ: a választók emiatt hagyják majd cserben a jelölteket, távol tartják őket az urnáktól. A szerdai szórólapos ügy kapcsán közölte: nem a rendőri intézkedés a követendő példa, hanem a jog megtartása és követése.
"Nem volt szándékunk kampányeseménnyé tenni a közgyűlést" - így Révész Mária (Fidesz-KDNP), akinek szavaiból kiderült, szerinte nem volt érdemes Soó Lászlónak felszólalnia. A negatív kampány eldurvulásáról azt mondta: kellemetlen, ha rendőrségi intézkedés történik, de az is, hogy lejárató szórólapok kerülnek a postaládákba. Szerinte ugyanakkor minden szocialistának felelőssége van az utóbbi hét illetve tizenegy évben - célzott az ország és a város vezetésére.
Dr. Papp Judit, a város főjegyzője azzal hallgattatta el a további felszólalókat: a városházában nem tarthatók kampányesemények, így kortesbeszédeket se tartsanak!
A közgyűlés Tóth Bertalan alpolgármester ezt követően berekesztette az ülést.
Képünkön: önkormányzati képviselők munkában.
K. Z. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...