Kampány-arc az egészségért
2010. július 30. péntek 18:59

Buncsek Zoltán pécsi ökölvívóedző lapunknak elmondta, hogy elsősorban a sport megszerettetése a céljuk, amivel terelgetni szeretnék a fiatalokat az egészségesebb és teljesebb értékű életvezetés irányába. – Oktatási intézményekbe, iskolákba fogunk járni, hogy híres sportolókkal együtt hirdessük a sport és az egészséges életmód fontosságát. A program első lépéseként a Vasasi Általános Iskola tornatermét Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornászunkról neveztük el, az eseményen természetesen maga a névadó is részt vett.
Az „Arc az egészségért” program kitalálói több sportoló–diák találkozót fognak szervezi a közeljövőben, amelyek során egy-egy neves sportoló személyes élménybeszámolóval igyekszik majd sportolásra csábítani a tanulókat.
– A kormány elé tártuk egyik javaslatunkat is, miszerint az iskoláai tananyagban szerepeltetni kéne a magyar olimpikonok történetét – hiszen ezzel sok gyerek kedvet kaphatna a sportoláshoz.
A program elindítói nem csak a fiatalokat szeretnének megszólítani a rendezvényeikkel: hiszen ahhoz, hogy a gyerekek futni, úszni, kerékpározni, esetleg bokszolni tudjanak, szükség van a szülők támogatására is. – Az anyagi támogatás mellett az is fontos, hogy a szülők pozitív példával járjanak elöl, ezért vonjuk be az anyukákat, apukákat, nagyszülőket is a programba – mondta Buncsek Zoltán.
Világbajnok ökölvívónk mellett eddig többek között Iványi Dalma, Polgár Judit, Csollány Szilveszter, Vári Attila és Varga Adrienn is a program mellé álltak – egy egészségesebb jövő érdekében.
Képünk illusztráció
Tasi Tímea – Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Még csaknem két hétig...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...