Kalandos útjuk volt az ellopott mobiltelefonoknak

2020. december 20. vasárnap 09:02

Kalandos útjuk volt az ellopott mobiltelefonoknak

Ketten ellopták, majd eldobták, végül egy harmadik megtalálta, és eltette a két készüléket. A szigetvári rendőrök két nőt és egy fiatalkorú fiút gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével - olvasható police.hu oldalon.


A nyomozók december 19-én, szombaton 20 óra után pár perccel elfogták, előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként azt a 21 éves helyi nőt Komlón, akinek a Szigetvári Rendőrkapitányság a körözését rendelte el. A gyanú szerint a nő szeptember 5-én délután fiatalkorú társával Gyöngyösmelléken, egy rendezvényről lopott el két mobiltelefont.

A készülékektől azonban még aznap, a hazafelé tartó úton megszabadultak, mivel azokat a tulajdonosok keresni kezdték. Az eldobott mobiltelefonokat Kaposfőn, az út mellett látta meg egy 43 éves helyi nő, aki a készülékeket nem adta át a hatóságnak, hanem megtartotta.

A rendőrök az eltulajdonított mobiltelefonokat megtalálták, majd lefoglalták. A 21 éves komlói nő, valamint 17 éves társa ellen lopás, míg a 43 éves kaposfői nő ellen jogtalan elsajátítás miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.


Képünk illusztráció. 

EQM - police.hu - Fotó: pixabay.com