Jó hangulatú csapatépítőt tartott az Egyedülálló Szülők Klubja

2019. augusztus 27. kedd 13:47

Jó hangulatú csapatépítőt tartott az Egyedülálló Szülők Klubja

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően  - a legtöbb szavazatot kapva - tölthettek együtt egy napot a klub tagjai a Mecsextrém Parkban. 


Bolf Jutka, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány pécsi csoportvezetője lapunknak elmondta, a gyerekek és a felnőttek a kötélpályán a saját félelmeiket leküzdve egymást segítették, olykor jókat kacagva. Voltak nehéz pillanatok, de végül a többség - egymásból erőt merítve - teljesítette a pályát.

Ezek után csapatverseny következett, amelynek során egy sínbe kellett helyezni négy-négy ember lábát, és egyszerre lépve megtenni a kijelölt távolságot. Hamar ráérzett mindenki, ha nem dolgoznak össze, nem érnek be a célba.

A falmászás után újra egy kicsit könnyedebb feladatot kaptak, egy kötélpiramisra másztak fel közösen úgy, hogy a csoport tagjai össze voltak kötve egymással.

A labirintusnál aztán szülő-gyerek, és gyerek-gyerek párokba rendeződtek a résztvevők, akik együtt vágtak neki a feladatnak, amelyet mindenki teljesített. 

A klubvezető szerint jól telt a nap, és mindenki várja már a következő egyszülős családi programot, a születésnapi rendezvényt szeptember 2-án tartják a Pécsi Kulturális Központban, majd 28-án ismét visszatérnek a Mecsextrém Parkba.

Köszönik a lehetőséget a MOL-nak és a pécsieknek, akik a pályázati szavazás során az alapítvány helyi csoportjára voksoltak.

 

 

 


Palotás P. - Fotó: Egyedülálló Szülők Klubja (facebook)