Izgalmas dzsesszkoncert lesz hétfő este a Kodályban
2018. április 21. szombat 11:31

Benjamin Schmid osztrák hegedűművész ad dzsesszestet a Pannon Filharmonikus Zenekar (PFZ) szólistájaként hétfőn a pécsi Kodály Központban.
Az együttes MTI-nek eljuttatott közleménye szerint az osztrák művész nemcsak a klasszikus zenében rendelkezik kivételesen széles repertoárral, hanem dzsesszzenészként is elismert előadó.
A koncerten hegedűszólóval és big band kísérettel felcsendülő dzsessz örökzöldek mellett Benjamin Schmid egyik korábbi zenésztársa, Antoni Donchev pianista Ukufuduka című darabját is hallhatja majd a közönség - írták.
A tájékoztató az est érdekességének nevezte, hogy a zenészek között foglal majd helyet a hegedűművész egyik tanítványa, a mindössze 27 esztendős Florian Willeitner, akinek egyik hegedűversenye is elhangzik majd a pécsi koncerten. A darabot 2015-ben Benjamin Schmid mutatta be - idézte fel az együttes.
A PFZ kitért arra is, hogy ugyancsak április 23-án rendezi meg Londonban éves konferenciáját a Művészeti Menedzserek Nemzetközi Szövetsége (IAMA), amelyen immár teljes jogú tagként vesz részt a Pannon Filharmonikusok külügyi menedzsere, Balog Réka.
Utóbbi jelentőségét úgy érzékeltették, hogy az IAMA-tagságnak köszönhetően "a PFZ a legnagyobb és legismertebb nemzetközi ügynökségekkel lesz képes még szorosabb viszonyt, hatékony együttműködést kialakítani a jövőben".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

