Ilyen volt a gyermeknap a tűzoltók között - Baranyában is kinyíltak a szertárkapuk
2023. május 29. hétfő 13:19

Az ország 406 pontján, így Baranya vármegyében is várták a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és kísérőiket gyereknapon.
A „Nyitott szertárkapuk" elnevezésű katasztrófavédelmi gyereknap során a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos tűzoltó-parancsnokságain és katasztrófavédelmi őrsein is szeretettel fogadták a vendégeket.
Május utolsó vasárnapján Pécsett, Szigetváron, Sellyén, Siklóson, Villányban, Komlón, Sásdon, Mohácson és Véménden is nyitva álltak a tűzoltó laktanyák az érdeklődők előtt, hogy a gyerekek megismerhessék a lánglovagok mindennapjait.
A legkisebbektől a legnagyobbakig bárki ellátogathatott a tűzoltóságokra, hogy körbejárják a laktanyát, beülhessenek a tűzoltóautókba, vagy éppen tanulhassanak a speciális felszerelésekről.
A tűzoltók próbariasztást is tartottak a látogatóknak, vagyis azt is megnézhették az érdeklődök, hogyan öltöznek fel a tűzoltók alig pár másodperc alatt és hogyan indulnak el a laktanyákból megkülönböztető fény- és hangjelzéssel.
A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett baranyai önkéntes tűzoltók is tartottak bemutatót. Idén a tavalyihoz képest több egyesület csatlakozott a programhoz, a királyegyházai, majsi, szentlőrinci, ófalui és mecseknádasdi egyesület fogadott látogatókat, a kicsik legnagyobb örömére.
A felhőtlen gyereknapi jókedv biztosítása mellett természetesen más üzenete is van ezeknek a programoknak. A gyermekek és szüleik biztonságérzetét is növeli, ha közvetlen közelről láthatják a védelmüket szolgáló technikai eszközöket, gépjárműveket és felszereléseket, valamint személyesen a tűzoltóknak tehetik fel kérdéseiket.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Börtönbüntetést kapott férje...

