Így ünnepli Pécs május elsejét
2009. április 30. csütörtök 18:18

Pénteken délelőtt 11-től kezdődik a MSZOSZ pécsi majálisa a Szivárvány Gyermekháznál, amelyhez hagyományosan a pécsi MSZP is kapcsolódik, egy, az uránvárosi Olimpia üzletháztól délelőtt fél 11-kor induló felvonulással.
Mint azt Fuchs Gábor szocialista önkormányzati képviselő a Pécsi Újság.hu-nak mondta, a felvonulás után Szili Katalin, a párt polgármester-jelöltje köszönti a jelenlévőket. Ezt követően a résztvevőket többek között koncertek, táncbemutató, állatsimogató és gyermekeknek szóló játszóház és várja.
A pécsi Fidesz rendezvénye délután kettő órakor indul Kertvárosban, a Maléter Pál úti zöldterületen, egyebek mellett az ír szteptánc-show, illetve a látványos divatbemutató után Páva Zsolt és Kővári János ünnepi beszédét is meghallgathatják a résztvevők. Majd a Showder Clubból ismert Szöllősi Csák Gergely stand-up-comedy-je, valamit D. Nagy Lajos, a Bikini együttes frontemberének fellépése szórakoztatja a jelenlévőket. A program egész ideje alatt a gyerekeket ingyenesen használható légvár, valamint lufihajtogatás, a fiatalabb korosztályt pedig az igen népszerű henna-festés várja.
Időpont: 2009-05-01
Helyszín: Szivárvány Gyermekház, Maléter Pál úti zöldterület
Kezdés: 11:00; 14:00
Szöveg és illusztráció: EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...