Húzd meg, ereszd meg: adóink 2008-ban

2008. január 03. csütörtök 22:34

Húzd meg, ereszd meg: adóink 2008-ban
Hazánkban minden év adóváltozásokkal indul, s a hivatal 2008 beköszöntével sem változtat jó szokásán. Idén változnak az adójóváírással, a dolgozóknak adható juttatásokkal és a lakásértékesítéssel kapcsolatos adójogszabályok is. A Pécsi Újság.hu csokorba gyűjtötte a legfontosabb újdonságokat.

Lényeges változást jelent az ingatlanok értékesítésével kapcsolatban, hogy megszűnik az úgynevezett lakásszerzési kedvezmény.

Eddig ugyanis, ha a lakás eladásából származó jövedelmünket hatvan hónapon belül lakáscélra fordítottuk, azaz másik lakást vettünk magunknak vagy közeli hozzátartozónknak, újat építettünk, vagy növeltük az alapterületet, visszakaptuk a megfizetett adót. Tudni kell azonban, hogy átmeneti szabályként még jár majd a lakásszerzési kedvezmény azoknak, akik ingatlan átruházásból 2008. január 1-je előtt szerzett jövedelmüket az eladástól számított hatvan hónapon belül újabb lakás vásárlására fordítják. Nekik emiatt minél előbb érdemes megszabadulniuk ingatlanuktól, legyen az lakás, telek, garázs, üzlet vagy üdülő.

A lakásértékesítésből származó jövedelem adóját be kell vallani, de nem kell megfizetni, amennyiben az esedékes szja-bevallás időpontjáig, azaz május 20-ig lakást vásároltunk belőle.

Az eladásokhoz kapcsolódó adókötelezettség ezentúl nem 15, hanem öt év után szűnik meg. A korábbi rendelkezések szerint ugyanis akkor nem kell 25 százalékos szja-t fizetnie az eladónak az ebből származó jövedelem után, ha legalább 15 éve tulajdonosa az ingatlannak. A januártól életbe lépő jogszabály szerint viszont elegendő lesz öt évig tartani a lakást a teljes adómentességhez.
A szabály értelmében, a lakás értékesítéséből származó jövedelem a szerzés évében és az azt követő első évben még teljes egészében adóköteles. A másodikban az ilyen jövedelem 90, a harmadikban 60, a negyedik évben pedig 30 százaléka után kell lerónunk a változatlanul 25 százalékos adót, míg az ötödikben egyáltalán nem kell fizetnünk.

Több lesz a „kajajegy"

A munkavállalók abból a szempontból örülhetnek, hogy év elejétől a munkáltató által adómentesen adható melegétkezési utalvány 10 ezer forintról 12 ezerre, míg a hidegétkezési jegyek értéke ötezerről hatezer forintra növekszik.

A cégek számára a legfontosabb, hogy az előzetes hírekkel ellentétben megmarad a helyi iparűzési adó (HIPA). A magyar önkormányzatoknak azonban december 31-ig hatályon kívül kell helyezniük az eddig alkalmazott adókedvezményeket és -mentességeket. Így Pécsett sem kapnak a megtelepedett multik könnyítést ezen adónem alól.

A feketegazdaság ellen üzen hadat a kormányzat azzal, hogy az egyes, ingatlanokhoz kapcsolódó szolgáltatások - mint a szerelés és az építés - esetén bevezetik az úgynevezett fordított adózást. Ennek lényege, hogy a szolgáltatást nyújtó vállalkozó helyett az azt igénybe vevő vonja le és fizeti be az áfát, a visszaélések elkerülése végett.

Pozitív változás az illetékek területén, hogy üzletág apportja esetén, amennyiben az átruházott eszközök között ingatlan is szerepel, ezentúl mentességet kapunk az illetékfizetési kötelezettség alól is, míg idáig kizárólag adómentességet élvezhettünk. A jövőben feltehetően növekedni fog az ilyen tranzakciók száma, ami a szaklapok szerint könyvelési problémákat okozhat.

A vállalkozásokat érintő egyik legfontosabb változás, hogy a társasági adó terén többek között a fejlesztési adótartalékra vonatkozó tételek módosulnak. Ezentúl az adózás előtti eredménynek nem egynegyedét, hanem felét, de maximum ötszázmillió forintot lehet majd félretenni fejlesztésre.

Jövőre már nemcsak ötmillióig, hanem ennek tízszereséig lehet tíz százalékos társasági adókulcs alapján adózni (az afeletti eredményt pedig 16 százalékos normál kulcs sújtja). De csak akkor, ha a cég az így elért hárommillió forintos (az ötvenmillió forint hat százaléka) megtakarítást beruházásra, hiteltörlesztésre vagy foglalkoztatásra (pályakezdő, megváltozott munkaképességű vagy munkanélküli felvételére) fordítja, és megfelel az ezen felül kötelező feltételeknek is.

Bár a személyi jövedelemadó kapcsán is volt szó esetleges módosításokról, az adókulcsok (18 és 36 százalék) és az alsó kulcs sávhatára (1 millió 700 ezer forint) nem változik. Egységesül ellenben az adójóváírás rendszere, megszűnik a kiegészítő adójóváírás, feljebb tolják a jogosultsági jövedelemhatárt, így az eddiginél sokkal többen élhetnek vele, s ezzel csökkenthetik adójukat.

Bár a járulékterhek teljes egészében nem változnak, ám az alapok között jelentős átcsoportosításokat hajtanak végre. A korábbi nyolc százalékos munkáltatói egészségbiztosítási járulék öt százalékra csökken (ebből 0,5 százalék a pénzbeli és 4,5 százalék a természetbeni járulék). Ezzel egyidejűleg a munkaadókat terhelő 21 százalékos nyugdíjbiztosítási járulékfizetési kötelezettség 24 százalékra fog emelkedni. A jelenlegi hét százalékos egyéni egészségbiztosítási járulék pedig hat százalékra csökken januártól.

Ami a munkavállalói oldalt illeti, a jelenlegi 8,5 százalékos egyéni nyugdíjjárulék 9,5 százalékra emelkedik. A Nyugdíj és Egészségbiztosítási Alapok közötti átcsoportosítás következményeként a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást magasabb jövedelemig (kilencmillió forintig) kell fizetni.

Szó volt az eltörlésről, ám mind a munkavállaló, mind közeli hozzátartozója személyenként akár évi 69 ezer forint névértékű üdülési csekket kaphat adómentesen. 2008. január 1-től ugyanis a munkavállalók és közeli hozzátartozóik számára - ha ingyenesen vagy kedvezményesen kapnak a munkáltatótól vagy a szakszervezettől, szövetkezettől, gazdasági társaságtól személyes közreműködőként a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott, névre szóló üdülési csekket - e természetbeni juttatás legfeljebb évente az adóév első napján érvényes havi minimálbér összegéig, azaz 69 ezer forintig adómentes.

Rossz hír az őstermelőknek, hogy az áfa törvény változásai miatt január elsejétől nekik is adószámmal kell rendelkezniük, és megszűnik az 500 ezer forintos értékesítésig számított bevétel utáni bizonylat-kiállítási mentesség is.
Azoknak az őstermelőknek is regisztráltatniuk kell magukat az APEH-nél, akik eddig még nem rendelkeztek adószámmal, mivel a január 1-jével hatályba lépő új áfa-törvény szerint adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adóalany folytathat.

Összeállította: K. Z. - Equator Média