Honnan tudná, hogy nem gyújthat rá?
2010. augusztus 17. kedd 19:03

A közterület-fenntartók eddig mindössze száz alkalommal szabtak ki bírságot – tudtuk meg Schranz Richárdtól, a közterület-felügyelet vezetőjétől.
– Aki helyben fizeti a bírságot, 5–8 ezer forinttal megússza. Aki viszont nem ismeri el a szabálysértést, az feljelentésre számíthat és 30 ezer forintos büntetésre – mondta Schranz.
Számításai szerint ilyen már csak az esetek 8–10%-ban fordul elő.
– A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre kevesebb embernek van kedve megszegni a tilalmat – tette hozzá.
Megtévesztő lehet azonban, hogy miközben tilos az utcai dohányzás, a szemetesek oldalán vagy tetején hamuzó és/vagy csikktartó található.
– Kizártnak tartom, hogy ez bárkit is cigizésre ösztönözne – jelentette ki Merza Péter, az EKF program fejlesztési igazgatója. Elmondta, hogy az edények, ahogy az összes köztéri bútorelem is, már 2008-ban bekerültek az engedélyezési tervbe.
– Sokkal körülményesebb lett volna ezen változtatni csak azért, mert időközben hoztak egy rendeletet, mint hagyni, hogy ezeket szállítsák le – véli Merza. Szerinte az árkülönbség sem indokolta volna a változtatást. Egy-egy szemetesedény ára egyébként 40 és 70 ezer forint között mozog, de ez főként attól függ, milyen anyagból készült: a Tettyén elhelyezett fából készült kukák például drágábbak, mint a belvárosiak.
Ezeket a köztéri tárgyakat egységes európai katalógusból rendelik, s mivel az Unió legtöbb városában továbbra sincs tiltva a dohányzás, a gyártók főként hamu- és csikktartóval felszerelt modelleket készítenek. A fejlesztési igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy sokan továbbra is rágyújtanak az utcán:
– Így ha felszólítanak egy renitenst, legalább van hol elnyomnia az égő cigarettát - mondta.
S. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Két pécsi drogdílerre is lecsaptak a...