Hiába kérvényezték a közművesítést

2008. január 13. vasárnap 20:41

Hiába kérvényezték a közművesítést
Az ISPA-projekten belül eddig közel ötezer víz- és szennyvízbekötés történt, de kétszázan hiába kérvényezték a közművesítést. A víz- és szennyvíz beruházási megaprojekt számtalan utcát érint, ám sokan a rendszer kiépítése után is sárban, buckák között kénytelenek megközelíteni házukat.

A pécsi ISPA-csoport vezetője, Kovács Katalin a Pécsi Újság.hu érdeklődésére azt mondta, tisztában vannak a nehézségekkel, de türelmet kérnek, és megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a közlekedés zavartalan legyen. 

Mi is ez az ISPA-projekt?

A 2004-ben megkezdett, nagyszabású víz- és csatorna-hálózat fejlesztés harmincegymillió eurós uniós támogatással, illetve másfél milliárd forint önkormányzati-, központi- és víziközmű társulási forrásból valósul meg. A beruházás első üteme befejeződött, a már elkezdett második etapban közel százhúsz kilométer hosszan szennyvíz- és ötven kilométeren ivóvíz-gerincvezetéket fektetnek, fektettek le. A tél beálltáig hetente másfél-két kilométernyit haladtak a kivitelezők.

A vezető példaként említette, hogy épp ezért sok helyen a kivitelezők az építkezés idején esténként betemetik a munkagödröket, melyeket csak másnap reggel nyitnak meg újra. Kovács Katalin elismerte, valóban előfordulhatnak komoly gondok, de úgy véli, nem állhat minden ház előtt egy műszaki ellenőr, épp ezért kéri azt, hogy ha a lakók bármilyen hiányosságot észlelnek, rögtön jelezzék a projekt Perczel utca 9. alatti információs irodájában vagy az 520-696-os telefonszámon.


Tegyük hozzá: nemcsak a kivitelezés bosszantó körülményei miatt elégedetlenek a pécsiek - jelenleg is majd kétszázan várnak arra, hogy az ingatlanuk rákerüljön a rendszerre. Kovács Katalin ezzel kapcsolatban azt mondta, a kérelmeket minden esetben egyedileg bírálják el, de úgy véli az extrém szituációk kivételével a rákötést meg tudják oldani.

Hozzátette, a korábbi ütemek közbeszerzési eljárásain közel másfél milliárd forintot takarítottak meg, ezt az összeget pedig részben a munkákból eddig kimaradt utcák közművesítésére fordíthatják. A harmadik projekt-egység előkészítéséhez már hozzá is láttak.

EQM - Fotó: Dittrich Éva