Három térfigyelő kamerát kapott egy kertvárosi iskola
2014. június 27. péntek 08:11
A Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolájának igazgatója, Dr. Kaposiné Takáts Laura elkeseredésében kereste meg Csizi Péter alpolgármestert azzal, hogy folyamatos rongálások történnek iskolájuk udvarán.
2014 tavaszán az alig pár hónapja használatban lévő, újonnan felszerelt pihenőpadokat, fa asztalokat ismeretlen vandálok úgy megrongálták, hogy balesetveszélyessé és használhatatlanná váltak. Korábban a kerítéskaput tépték le, majd a kerítést bontották szét ismeretlen tettesek, a vandalizmus állandó éjszakai helyszínévé vált az iskola udvara.
Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és az EU Net 2000 Kft. közös javaslata egy térfigyelő kamerarendszer telepítése volt. Az informatikai cég finanszírozásával egy három kamerából álló figyelő rendszert vásároltak és telepítettek az iskola udvarára, ezzel a megelőző intézkedéssel segítve az iskola működését. „A folyamatos fejlesztések mellett fontos az is, hogy értékeinket hosszú távon meg tudjuk őrizni eredeti állapotukban, a vandalizmust meg tudjuk előzni"- mondta Csizi Péter, Pécs alpolgármestere.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...

