Hadigépezetekkel foglalják el Pécset
2010. augusztus 09. hétfő 00:25

A HATEJAMO, azaz I. Pécsi Nemzetközi Hadi-,Technikatörténeti Jármű- és Modellkiállítás vár Pécsre, Európa Kulturális Fővárosába kicsiket és nagyokat szeptember 11-12-én. A harcjárművek, veterán autók, katonai hagyományőrzés, vasút-, repülő- és autómodellek szerelmeseinek Magyarországon eddig példa nélküli eseménnyel kedveskednek a szervezők.
A Hatejamo - mivel a rendezvény hagyományteremtő, érdemes barátkozni a nevével - az EKF projekt támogatásával valósul meg. A szervezők nem spóroltak a hellyel: az Expo Centert, a Pécs Plázát, a közte fekvő 12 hektáros területet és a vásártér egy részét használja majd a monstre rendezvény, amely példa nélküli összefogással valósul meg.
Az esemény megálmodója és főszervezője, Karácsonyi András a közel 100 programból csak a fontosabbakat válogatta ki. - Közel 1500 hagyományőrző segítéségével elevenítjük fel a római és a középkor, a napóleoni idők, valamint a második világháború összecsapásait.
- A szombati és vasárnapi, összesen négy hadijátékban hazánk legnagyobb csoportjai segítenek, de külföldről is, 21 országból érkeznek résztvevők. Az ókort az Európában egyedülálló Savaria egyesület katonái képviselik, a napóleoni csatákat csaknem 500 gyalogos, 50 lovas és 20 működő ágyú teszi élethűvé. A második világháborús eseményeket eredeti, működőképes járművek, közte német, szovjet, amerikai példányok és magyar ritkaságok teszik teljessé. A megfelelő pirotechnikai támogatással és olyan hangokkal, amely azonnal egy csata sűrűjébe repíti a nézőket - természetesen a legmagasabb fokú biztonsági intézkedések mellett, amelyről hivatásos katonák gondoskodnak.
A négy kor katonái saját különálló, de átjárható táborokban laknak, amelyekben körülveszi az érdeklődőket az adott történelmi pillanat.
Párját ritkítja az autókiállítás is: a rendkívül ritka járgányokat speciális környezetben vehetik szemügyre a látogatók.
Itt tartják több külföldi klub részvételével a vasútmodell modul-terepasztal találkozót is, amelyen több kilométer hosszan futnak majd az aprócska szerelvények. A vonatokon kívül láthatók lesznek a legkülönbözőbb guruló, úszó, repülő modellek és makettek. Utóbbiak között olyan sugárhajtású gépeket is találunk majd, amelyek csak méretükben térnek el pilóta vezette társaiktól, és igazán ritka látványnak számítanak.
A szervezők természetesen a hölgyekre is gondoltak: a kézműves vásáron olyan kreatív foglalkozásokkal ismerkedhetnek, amelyekkel szebbé és könnyedebbé tehetik életüket.
Egy magára valamit adó fesztivál nem nélkülözheti a kulináris örömöket, erről az Egészséges gasztronómia kiállításon túl a legkülönbözőbb vendéglátók gondoskodnak.
A 100 programot felvonultató kétnapos rendezvényre, amelyből fentebb csak néhánynak jutott hely, elővételben mindössze 1800 forint a belépő, 10 éves kor alatt pedig teljesen ingyenes.
Kép és szöveg: Hatejamo sajtó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...