György-telep: döbbenet
2009. január 25. vasárnap 19:51

A Pécs keleti városrészét érintő bővebb programban több leszakadó területet is lehatároltak, egyelőre azonban csak György-telepre dolgoztak ki konkrét cselekvési tervet. Az indoklás szerint az itt kialakult közegészségügyi veszélyhelyzet miatt sürgető a mielőbbi beavatkozás.
Az elfogadott terv szerint - húsz évvel a rendszerváltás után - az ott élők az eddigi egyetlen szemeteskonténer helyett kettőt használhatnak majd, melyeket már nem kéthetente, mint eddig, hanem minden héten kétszer ürítenek. Az ISPA-beruházás keretén belül a lakásokban WC-ket is építenek - már ha erre a minimális alapterületű ingatlanokban mód nyílik - és egy fürdőkonténert is elhelyeznek.
A terület önkormányzati szocialista képviselője, Hering Gyula azt mondja, a környékbeliek jelenleg egyetlen udvari mellékhelyiséget használnak, bár sokan inkább az erdő szélét választják. Eddig azért nem kerülhetett sor a WC-k kialakítására, mert nem volt vezetékes víz a területen.
A képviselő hozzátette, a terv szerint az utak mentén található bozótost, fás részt is kitakarítják, felszámolják az illegális hulladéklerakókat, s havi rendszerességgel irtják majd a patkányokat. Bővíteni szeretnék az óvodát, valamint az idősek nappali ellátását is, s várhatóan 2009-ben újra indul a háziorvosi rendelés.
Hering megjegyezte, azt szeretnék elérni, hogy a program valódi hatással legyen az ott élőkre, változzon a mentalitásuk, ezért nem csupán egyetlen alkalommal, hanem rendszeresen tevékenykednek majd a területen.
A program megalkotói célul tűzték, hogy rendezik az önkormányzati bérlemények jogviszonyait is, hiszen számos önkényes lakásfoglaló él a telepen. Az is elképzelhető, hogy rendeletmódosításra kerül sor, mivel a jelenlegi szabályozás nem nyújt megoldást arra a helyzetre, ha egy-egy önkényes házfoglaló kilakoltatása után az ingatlanok lefalazása ellenére is beköltöznek az újabb illegális lakók.
B. M. - Illusztráció: hetek.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- A brutális hőség miatt piros...