Gyermekeivel együtt lopott egy pécsi nő egy áruházból
2024. január 04. csütörtök 08:49

A Pécsi Járási Ügyészség lopás bűntettével és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja azt a nőt, aki 2023 októberében egy pécsi áruházban kiskorú gyermekeivel együtt lopott.
A 49 éves nő 2023. október 15-én, dél körül 8 és 12 éves fiaival együtt ment be egy pécsi áruházba. A nő és a gyerekek több terméket a bevásárló kocsijukba helyeztek, az
egyikről a nő eltávolította az áruvédelmi eszközt.
Mindhárman az önkiszolgáló kasszához mentek, ahol a matricás rekeszből az egyik fiú 5
csomag matricát vett el és azokat a zsebébe tette.
A vádlott a pénztárnál 10 zsemlét kifizetett, közben a bevásárlókosarat, benne az 50.000
forintot meghaladó értékű áruval egyik gyermeke segítségével félretolta. A zsemlék
kifizetése után a nő a kosárban levő, ki nem fizetett termékeket bepakolta egy táskába,
amit a gyerekek figyelemmel kísértek.
Ezután mindhárman elhagyták az önkiszolgáló pénztárak területét, az áruházból azonban nem tudtak kimenni, mert a bejáratnál várta őket a biztonsági őr, aki a biztonsági helyiségbe kísérte mindhármukat.
A ki nem fizetett termékek értéke 53.390 forint volt.
Azzal, hogy a nő a két kiskorú gyermekével együtt követte el a lopást, a gyermekek
neveléséből folyó szülői kötelességét súlyosan megszegte, amivel veszélyeztette a
gyermekek helyes irányú erkölcsi fejlődését.
A vádlott cselekménye lopás bűntettének és két rendbeli kiskorú veszélyeztetése
bűntettének megállapítására alkalmas. A vádlottal szemben irányadó büntetési tételkeret, a halmazati szabályokra figyelemmel egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.
A két fiú még nem töltötte be a 14. életévét, ezért nem büntethetők. Velük szemben a
nyomozó hatóság megszüntette az eljárást.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Baranyában is készülnek a Barlangok...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...

