Gyerekek körében népszerűsítették a rendőrmunkát Komlón
2019. október 15. kedd 18:50

Pályaorientációs napon népszerűsítették a rendőri hivatást Komlón.
A Komlói Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési szakemberei október 11-én a komlói Gagarin Általános Iskola által rendezett pályaorientációs napon népszerűsítették a rendőri hivatást.
Az egész délelőttöt felölelő program során a 10 alsó és 10 felső tagozatos osztály tanulóit interaktív módon vonták be a rendőri szakma rejtelmeibe.
A diákok megismerhették a rendőrség felszereléseit, majd a feltett kérdésekre adott válaszok során megtudhatták azt is, hogy melyik mire szolgál, milyen céllal, valamint melyik helyzetekben használják azokat.
A kisebbeknél most is az ujjlenyomat vétel volt a legnépszerűbb, de emellett nagyon sok fontos szabályt is megfogalmaztak számukra a gyalogos közlekedéssel, illetve a gyalogátkelőhelyen történő áthaladással kapcsolatban.
A nagyobbak a kerékpáros közlekedés szabályait elevenítették fel, amelyek sok esetben pontosításra, kiegészítésre szorultak.
A nap során kiderült az is, hogy ki a legjobb megfigyelő, hiszen ő készítette el a legpontosabb fantomképet az elkövetőről, sőt még az ujjlenyomatát is azonosította.
A rendezvényen résztvevők közül sokan érdeklődtek a rendőri szakma iránt, azt ígérték, lesz utánpótlás.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Csak heti két meccset akar...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...
- Továbbra sem látogatható az...

