Futni szabad, csak nem mindig - Utánajártunk, mikor lehet használni a Nevelési Központ pályáját
2018. május 12. szombat 12:16

Iskolaidőben szerette volna használni a kertvárosi Nevelési Központ futópályáját nemrég egy pécsi nő. Nem tehette, ugyanis elküldték, mondván zavarná az iskolások testnevelés óráját. Megkerestük az intézmény vezetőjét, azt tudakolva, hogy szabályosan járt-e el a kollégájuk.
A közösségi oldalon osztotta meg panaszát nemrég egy fiatal pécsi hölgy. Egyik reggel úgy gondolta, a Nevelési Központ salakos futópályáján kocog néhány kört, ám - mint írta - csak tíz percig vehette azt igénybe, amíg egy ott dolgozó „le nem tessékelte" onnan. Az indok az volt, hogy megzavarhatja a testnevelés órát - még úgy is, hogy a gyerekek éppen a focipályán játszottak. „Hogy a lihegésemmel, a porral, amit felverek, vagy a termetemmel? Erre még nem jöttem rá" - fogalmazott a bejegyzésben.
Nem egyedi esetről van szó, szerkesztőségünkhöz az elmúlt időszakban több hasonló panasz is érkezett, vélhetően amiatt, hogy a jó idő beköszöntével egyre többen szeretnék használni a sportpályát.
Megkerestük tehát az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ Sportegység vezetőségét azzal a kérdéssel, hogy jogosan küldik-e el a dolgozók a sportolni vágyó pécsieket.
- Iskolaidőben, azaz hétköznapokon reggel negyed nyolctól délután négy óráig csak az itteni tanulók használhatják a szabadtéri pályákat a testnevelés órákon - tájékoztatta munkatársunkat Pataki Tamás, a sportegység vezetője. - Ezt az időszakot leszámítva azonban bárki szabadon bejöhet a területre, sötétedés után még világítás is üzemel - tette hozzá.
Mivel gyakori eset, hogy iskolaidőben szeretnék "külsősök" igénybe venni a futópályát, a félreértések elkerülése végett a szabadtéri sportlétesítmény nyitva tartását a bejáratoknál is feltüntették.
Mint megtudtuk, a szabad bejárás lehetősége olyanokat is vonz, akik nem a sportolás, sokkal inkább a „bandázás" érdekel, sajnos gyakran történnek kisebb-nagyobb balhék és rongálások is.
Az igazgató hangsúlyozta, iskolaidőn kívül csak a külső létesítmények használhatóak ingyenesen, a sport-, a tornacsarnok, valamint az uszoda külön nyitva tartási rendben és díjszabással működik.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...