Francia elismerés Rubovszky Ritának
2010. december 10. péntek 09:55

Az állami elismerést Marie-Christine Labourdette, a Francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium Franciaország Múzeumai Igazgatója adja át.
A díjat a Franciaország, a francia kultúra iránt elkötelezett emberek érdemelhetik ki. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban Rubovszky Rita közreműködésének köszönhetően számos francia művész kapott bemutatkozási lehetőséget és a francia kultúra több rendezvényen keresztül megjelent a rangos évad során. Emlékezetesek maradnak Nicolas Frize performanszai, a Frankofon Hét nívós programjai, illetve az EKF egyik legfontosabb eseményének számító - épp a díjátadás napján nyíló - „Cézanne és Matisse bűvöletében - A Nyolcak" című kiállítás és kísérőprogramjai.
Rubovszky Ritának nem ez az első francia elismerése. Korábban megkapta a Francia Köztársaság Lovagkeresztjét, illetve a Francia Köztársaság Középkeresztjét kulturális diplomáciai munkásságáért.
Vezetésével 2001-ben a Hungarofest volt a franciaországi magyar kulturális évad szervezője, melynek tartós sikerét jelzi, hogy azóta is számos magyar művészt hívnak Franciaországba.
EQM/Pécs2010
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...