Fidesz: "Ez méltóságában sérti Toller Lászlót"
2008. január 11. péntek 12:47
"A Toller László egészségi állapota és cselekvőképessége körüli ügy - a mi olvasatunkban - emberi méltóságról és kegyeletről szól, de szól felelős érdekképviseletről is. A kialakult, zűrzavaros helyzet véleményünk szerint emberi méltóságában sérti Toller Lászlót, ezért már korábban megoldást kellett volna találni a kialakult állapotra - a pécsiek és a családja érdekében is.
Hogy ez miért nem történt meg eddig, és ezért kit, vagy kiket terhel a felelősség, azt nem a mi tisztünk eldönteni, mert nem kívánunk - és soha nem is akartunk - beleszólni más párt belügyeibe. Toller László állapota azonban közügy, mert azoknak a pécsieknek is az ügye, akik a sajnálatos balesete óta felelős érdekképviselet nélkül maradtak, most már több mint másfél éve.
A mi részünkről várjuk a hivatalos eljárás és vizsgálat végét, de úgy hisszük, egy hatóság helyett már döntenie kellett volna az erkölcsnek és az emberségnek.
Dr. Páva Zsolt
Frakcióvezető, Fidesz-KDNP"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Pécsett jött el a nap, amikor Marx...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Úrnapját ünnepelték a bátai Szent Vér...
- Nagyon káros, nem szabad etetni a...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Marad a napsütés, de még nem tér...