Felújítások a PTE kollégiumainál
2008. szeptember 21. vasárnap 20:19
A PPP (Public Private Partnership) - mint ahogy a név is jelzi - a közszféra és a magánszféra együttműködésével végzett beruházásoknál alkalmazott konstrukció. Ennek értelmében a közbeszerzési eljárásban a beruházás jogát elnyerő magáncég állja a beruházás teljes költségeit, ezeket pedig az állami intézmény több évtizedes használati díjjal téríti meg. Ilyen PPP-tendereket írtak ki az egyetemek Magyarország-szerte kollégiumaik felújítására.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium nagyban támogatja az ilyen konstrukciókat, tudtuk meg Strasser Tibortól, a PTE Gazdasági Főigazgatóságának műszaki igazgató-helyettesétől. Ennek értelmében a szerződésben foglalt 20 éves periódusra kifizetendő szolgáltatási díj felét állja a Minisztérium, a fennmaradó rész a kollégiumi díjból és a hallgatói normatíva vonatkozó összegéből áll össze.
A PTE-n már régóta sürgető feladat a kollégiumok felújítása - mindenhol kriminális állapotokra, lelakott szobákra és elhasználódott közösségi terekre panaszkodnak. Mindezek közül a legrosszabb állapotban a Boszorkány úti, nyolc emeletes monstrum volt - ezt két és fél éve a konyhában lelt állapotok miatt záratta be az ÁNTSZ. Ekkor lett az egyetem kurtább 800 kollégiumi férőhellyel - az állapot azóta is magasan tartja az albérletárakat.
A kollégiumra kiírt pályázatot a Strabag Oktatási PPP (STOP) Kft. nyerte meg, tudhattuk meg az igazgatóhelyettestől. A felújítások során az épület vázszerkezete, szerkezeti elemei maradtak, minden más megújult. Továbbra is 800 férőhelyes a kollégium, a szobák mérete ugyanakkor csökkent, mivel két-két szobához csatoltak egy wc-vel, zuhanyfülkével, kézmosóval ellátott fürdőszobát. Egy ilyen helyiség négy főt szolgál ki.
A nyílászárók, a fűtési rendszer, a villamos hálózat teljesen fel lett újítva, a burkolatok le lettek cserélve, a net pedig minden szobából elérhető. Az alagsorban konditerem, mosóhelyiség kapott helyet, a konyha és az étterem is felújításra került, valamint a kollégisták és egyetemisták körében nagy sikernek örvendő B klub is.
Mindezt havi 15 ezer forintért vehetik igénybe a hallgatók, tudtuk meg Kresák Gergelytől, a Gazdasági Főigazgatóság Kollégiumi Osztályának vezetőjétől. A hallgatók karonkénti megoszlása is elég vegyes lesz: az eddig döntően műszakisoknak otthont adó kollégiumban most csak 250 férőhelyre kerülnek pollackos hallgatók, közel ennyi lesz a jogász, 100 férőhelyet az Erasmus program hallgatóinak tartanak fenn, a többi pedig négy további kar között oszlik meg.
A beruházás teljes összege megközelíti a bruttó 3 milliárd forintot, mondta el Strasser Tibor, ami a következő 20 év alatt kerül vissza a STOP KFT.-hez. Nagyjából ekkora összeggel lehet számolni az UNIV felújítása esetén is, bár pontos összegről nem kaphattunk tájékoztatást. - Az UNIV-nál rengeteg a holt tér, rosszabb a kihasználtsága, mint a Boszorkány kollégiumnak, s ez egy kicsivel megemeli a beruházás költségeit az előzőhöz képest.
A szeptembertől esedékes felújítások során a hagyományosan jogász-közgazdász kollégium is az előzőhöz hasonló változásokon esik át - ha egyáltalán időben elindulhat a munka. Jelenleg az egész egy KSH-állásfoglaláson múlik, mely szerint a PPP konstrukciókkal szemben támasztott elvárásoknak nem felel meg a nyertes pályázat, melyet szoros versenyben ugyancsak a STOP Kft. vitt el.
Újonnan kiépített blokk nem várható, a vázszerkezet itt is megmarad, míg a teljes infrastruktúra megújul. A szobák kevesebb férőhellyel bírnak majd a tervek szerint, mivel a szobákhoz tartozó vizesblokkok nem bírták az eddigi terhelést. 570 férőhelyről durván egyharmados csökkenéssel kerül kialakításra 450 hely az UNIV-ban. A már említetteket a Szántó Kovács János úti, valamint a Jakabhegyi kollégium követi a sorban.
H. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Ismét biztonságos a jég, lehet...
- Brutális éjszakai fagyokkal, nappal...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...

