Felszentelték az újjáépített kápolnát Máriakéménden
2016. július 14. csütörtök 14:46

Adományokból és egyházi támogatással, valamint önerőből építtette újjá a Mecsek Egyesület az egykori máriakéméndi Szentkúti-kápolnafülkét a Héhwald-keresztnél. A megújult kegyhelyet július 10-én, vasárnap Horváth Sándor esperes-plébános szentelte fel.
Máriakéméndnél az erdőben, a Héhwald-keresztnél gyógyító vizű forrás fakadt egykor. Az itt eredő Szent-kút (más néven Alajos-forrás, Heiliges Brünnlein) vize a hiedelem szerint az epilepsziát és a szembetegséget gyógyította; a kegyhelyhez távoli vidékekről is érkeztek zarándokok.
A Szentkúti-kápolnafülke most a Mecsek Egyesület jóvoltából újra áll a máriakéméndi erdőben. A cél az, hogy a gyönyörű környezetben elhelyezett kápolnafülke és a kereszt valódi emlékhelyként működhessen, ahol a helyiek, zarándokok, turisták megpihenhetnek vagy elmélkedhetnek.
A július 10-ei avatóünnepségen és az azt követő túrán körülbelül hatvanan vettek részt, a legidősebb túrázó egy máriakéméndi születésű kilencvenéves hölgy volt.
A résztvevőket Biki Endre Gábor, a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályának elnöke köszöntette, aki az egykor az erdőben eredő Szentkút történetéről és kultuszáról beszélt. Megjegyezte, hogy noha a forrás sajnos már nem működik, az emlékhely még sokáig hirdetheti majd a régmúlt történéseit.
Horváth Sándor esperes-plébános beszédében az életet adó vízforrásokat, patakokat említette, amelyek mellé egykor letelepedtek az emberek: így jöttek létre a baranyai falvak is, tette hozzá. A víz nagy kincs, meg kell becsülni, de nemcsak testileg, szellemileg is töltekeznünk kell ezeken a szent helyeken - fogalmazott a plébános. A kápolnafülke és a kereszt megszentelése után a véméndi énekkar műsora zárta a megemlékezést.
Ezt követően vendégfogadásra került sor, majd elindult a túra: Máriakéméndről a Margaréta-szobor és a Nagy¬pincesor érintésével, majd a Schleicher¬-kereszten át a Kéméndi¬tetőig, ahol a Katolebergi képoszlopot is megnézték a résztvevők.
A Mecsek Egyesület legközelebb augusztus 15-én, a máriakéméndi Nagyboldogasszony főbúcsúra szervez túrát.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...